Krisztus a mi vigasztalásunk

"Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!”  Jn 20,19


Ugyan mitől félnek ezek a tanítványok? A haláltól, amely bizony
körülvette őket. De hát mért félnek a haláltól? A bűn miatt. Ha
bűnük nem volna, félelmük se volna, mert hiszen akkor a halál nem
árthatna nékik. A halál gyilkos fullánkja a bűn. A
tanítványoknak, mint mindnyájunknak is, az a baja, hogy nincs helyes
ismeretük Istenről. Ha volna, akkor nem kellene félniök, sőt teljes
biztonságban érezhetnék magukat. De aki Istenben nem hisz, mit is
tehetne mást, mint nyugodt lelkiismeret híján örökké a haláltól
reszkető!
De ha valaki ilyetén félelmében Istenhez kiált, azt az Úr nem
hagyja magára. Mint ahogy Krisztus sem marad sokáig távol félénk
tanítványaitól, hanem ha marosan ott terem s vigasztalva mondja:
"Békesség néktek!" Bátorodjatok, én vagyok; ne féljetek. Így van
ez ma is. Mikor félelemben kuporgunk, Isten talpra állít,
evangéliumot hirdettet nekünk s ezzel örvendező, nyugodt
lelkiismeretet teremt bennünk.
Ahol Krisztus van, ott van bizonnyal az Atya is és a Szentlélek is.
Ahol pedig a Szentháromság van, ott nincs törvény, csak merő
kegyelem, nincs bűn, hanem csupa irgalmasság, nincs halál, csak
élet, nincs pokol, csak tiszta mennyország. Így vigasztal engem a
Krisztus műve, - mintha volna sajátom.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása