IME A TE KIRÁLYOD!




Vasárnap

Máté 21, 1-9.


Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.
János 18, 37.

Krisztus, a mi királyunk mindenét feláldozta. Tudd meg ebből, hogy az ő országa nem e világból való. Keresztyén hited nem arra való, hogy végigélvezd vele minden szükség nélkül e földi életet. Hiszen nézd magát az Úr Jézust, a te Királyodat. Neki sincs jó világa, sem dicsősége. Sőt szinte mást sem tesz, mint tűr és tűr, - gúnyt, szidalmat s végül meghal rút halállal. Egyetlen fegyvere van, mellyel uralkodik - de csak keveseken - s ez az igazság, vagyis a szent evangéliom. Ezzel adja Szentlelkét a szívekbe, bocsátja meg a bűnt s ajándékozza az örök élet reménységét. Mindez azonban el van rejtve az igében. Nem látható, meg sem tapintható. Nincs a kezünk ügyében, hanem a reménységben.
Aki ezt tudja, az szívesen vállalja a keresztet. Mert nemcsak azt tudja, hogy Királyával, a Krisztussal is ez történt, már pedig a szolga nem lehet különb az uránál, - hanem ha szenvednie kell, él a vigasztalással, hogy az örökkévalóságban, majd öröm és dicsőség várja. A keresztyén embernek ez ad bátorságot kísértés és nyomorúság között is.

Üdvözítőnk, dicsértessél,
Ki értünk halált szenvedtél
És mint áldozati Bárány
Megváltottál véred árán!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima