Zarándoklat agusztus 24. vasárnap

Ma augusztus 24. vasárnap van. Nyugati csoportunk Jánossomorjánál tart, de Halásziban alszanak. (megtett táv: 180 km) Holnap indulnak Osliba, azután szigorúan az ütemezés szerint haladva tovább. Erre az oldalra továbbra is várunk résztvevőket, vezetőket, szervezőket, médiakapcsolatokat, és kérjük a helyi illetékes egyházi és önkormányzati vezetőket a minél nagyobb együttműködésre!
 A keleti csoport ma érkezett Putnokra, ahol ünnepi szentségimádást tartottunk, holnap reggel ünnepi szentmise lesz 7 órakor, a szentmise végén a jelenlévő polgármester úr feltűzi zászlónkra a város címeres szalagját, és indulunk Ragály településre. (megtett táv: 224 km)
A Telekom tájékoztatás szerint a magyar határvidéken nagyon gyenge a mobilszolgáltatás jele, sőt helyenként lefedettség sincs. Ezért foghíjas a mi tájékoztatásunk, bár esténként minden nap próbálkozunk fellépni az internetre kevés sikerrel.
Ahogy tudunk, folytatjuk a zarándokcsoportok útjának ismertetését.
A zarándoklat végén emlékkönyvben történik a részletes mérlegkészítés és beszámolók a csoportok tevékenységéről.
Ma televíziófelvétel készült a putnoki templomi eseményekről. Ezt reményünk szerint a héten feltesszük a youtube-ra.
Imával és szeretettel. Kissné Rózsa Mária     Kiss Zoltán

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima