Augusztus 31. Vasárnap

A régebbi kiadványainkban a zarándoklat utolsó napja október 2. Ez már nem érvényes! Azóta a tavasszal megtürtént a teljes útvonal bejárása, és a zarándoklat érvényes zárónapja szeptember 30. Mindkét zarándokcsoport ezen a napon érkezik Szegedre, ahol ezen a napon délután 14 órakor kezdődik a ferences templomban a hálaadó szentmise és záró ünnepség, melyre minden résztvevőt és érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!
Ma Tornyosnémetiben aludtunk, és a szentmise után indulunk Kékedre.(keleti csoport).
A nyugati csoport ma Peresznyéről zarándokol Gencsapátiba.
A részvétel és fogadtatás településenként eltérő. Jellemző, hogy a zarándokokat a település határában fogadja a helyi plébános és polgármester a hívekkel, és harangszó mellett vonulunk be a település utcáin a templomba, ahol a hálladó szentmise, szentségimádás, vagy litánia után zászlónkra felkötik a település szalagját, ezt pedig agapé követi.
Külön köszönetet mondunk Hidvégardó, Bódvaszilas, Cered, Hangony, Putnok polgármesterének és plébánosának, a keleti és nyugati helyi szervezők áldozatos munkájának!
Kérek segítséget a blogszerkesztéshez, mert immár sok fénykép, és egyéb mellékletet tennénk fel ide, de ezirányú ismereteim korlátozottak.     Az útvonalon a mobil vételi lehetőség igen korlátozott, így szíves türelmüket kérem a továbbiakban is  a híradások közlésében, és bátorítok minden kedves olvasót, hogy írjon véleményt, kérdést, megjegyzést, javaslatot akár ide, akár az emmanuel550@gmail.com címre!
Áldott hetet!

Kissné Rózsa Mária    Kiss Zoltán

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima