ÚTRAVALÓ - Ha másnak nem világítunk, fényünk kialszik!

Jézus mondta: "Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódnia, és ismertté ne válna. Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé." (Lk 8,17-18)

Isten előtt nincsenek titkok, hiszen ő mindnyájunk szívét ismeri (Róm 8,27). Jézus is azonnal észrevette, ha tanítványai egymás között beszéltek valamiről, s azt neki nem merték elmondani. A titkok nem örök életűek. Olykor több, máskor kevesebb idő múltán kiderülnek. A talajba vetett mag először csírázik, majd kihajt, levelet növeszt, virágot hoz. Csak a hozzá értő veszi észre idejében, jó mag került-e a földbe, vagy sem. Bűneinkkel és mulasztásainkkal is ez a helyzet. Tetteinket egy ideig betemetheti a feledés pora. Azt gondolhatná bárki, az Istenen kívül senki sem emlékezik rá. Aztán egy fiók mélyéről, egy porosodó nyilvántartásból előkerül a terhelő bizonyíték. 

Jaj nekünk, ha a megbántottak vagy elárultak kezébe kerül! De még nagyobb a baj, ha megpróbáljuk letagadni, s elkezdünk magyarázkodni, Ádám s Éva módján a másikat vádolni. A szégyen csak egyetlen esetben múlhat el nyomtalanul. Ha őszintén bevalljuk Isten és az elárult társunk előtt. Vívódásaink közben érdemes a zsoltárra figyelnünk: "Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.[…] Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. [...] és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem." (Zsolt 32,3.5) 

A tagadás megbetegít, a bűnbánat és a bocsánatkérés meggyógyít. Szervezetünket és az emberi kapcsolatokat egyaránt. Vannak, akik a Jézushoz való tartozásukat rejtegetik. Előbb-utóbb azonban ez is kiderülhet. Péter, a hősködő tanítvány a főpap udvarán hiába bizonygatta, hogy nem ismeri Jézust, az egyik szolga felismerte, de elárulta őt tájszólása is. Alaposan meg is szégyenült! A jézusi példázatban szereplő egytalentumos szolga is felsült ura és a többiek előtt. A többiek megsokszorozták gazdájuk kincsét, ő pedig haszontalanul elásta. Pedig az a kincs, amelyet a gazdánk ránk bízott, osztogatásra való: a szeretet, az irgalom, a békességszerzés, az öröm... Ettől a szolgától még azt is elvették, amiről azt gondolta, hogy az övé. Ha valaki nem használja a nyelvtudását, elfelejti. Ha titkolja hitét, elveszíti. 

Ha másnak nem világítunk, fényünk kialszik!
Uram!

Köszönöm, hogy megtanítasz gazdálkodni a tőled kapott ajándékokkal. Köszönöm, hogy a kapott szeretet, az elnyert irgalom, a nekem ajándékozott békesség mind céladomány. Segíts, hogy tovább tudjam adni azoknak, akiknek nem jutott ezekből az ajándékokból! Tudom, hogy így őrizhetem meg ajándékaidat.
Ámen.

Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.

Follow by Email