Dér Katalin: A Messiás 11.rész
A MESSIÁS
PRÓFÉCIÁK, A SZABADÍTÓRÓL, DÉR
KATALIN MŰSORA
Dicsértessék
a Jézus Krisztus! Kedves Hallgatóim, ebben a sorozatban a Messiásról szóló
próféciákat olvastuk. Ezek arról szólnak, hogy kicsoda lesz a Messiás, milyen
lesz Ő, sőt sok részletet is közölnek a Messiás életéről. Most már akkor
fölmerül a kérdés, hogy vajon Jézus tudta-e magáról mindezt? Tudta-e azt, ami
felőle meg van írva az Ószövetségben? Értette-e ezeknek a próféciáknak a
valódi, rá vonatkozó értelmét vajon? Hogyha igen, akkor hogyan értette meg,
milyen folyamatban értette meg ezeket, és milyen folyamatban vonatkoztatta
saját magára? Gondolhatunk itt főleg a látszólag ellentétes, egymással
ellentétes próféciákra, hogy a Messiás Isten Fia lesz és Emberfia ugyanakkor,
hogy Júda Oroszlánja lesz és szelíd, ártatlan, áldozati Bárány, hogy szenvedő
Szolga ugyanakkor örök Király, hogy legyőzött lesz (amikor meghal a kereszten)
és mégis győzedelmes, és így tovább. Tehát hogyan rendezte magában Jézus mindezeket?
Ez a kérdés, amelyet a teológia úgy tesz föl, hogy volt-e Jézusnak messiási
önképe vagy öntudata? Ez a mai adásnak a témája.
Van
az úgynevezett liberális bibliakritika, ami a világban nagyon-nagyon elterjedt.
Az egyházakban is nagyon elterjedt. Ennek az a lényege, hogy eszerint Jézus nem
saját maga mondta mindazt, amit az evangéliumokban tőle olvasunk, hanem mindez
– tehát az Ő szavai, Jézus szavaiként olvasunk – mindezeket a tanítványok adták
a szájába, az evangélisták, az Újszövetségnek az írói (tehát az Ősegyház
lényegében). Úgyhogy ezek a kijelentések, amiket Jézus az evangéliumokban
önmagáról mond, ezek igazak, természetesen igazak, csak nem Jézus mondta őket.
Ő saját magát leginkább úgy nevezte, hogy az Emberfia. Nos, hát lehetséges
annyi ebből, hogy a megfogalmazásokat az írók csiszolták olyanra, ahogy most
olvassuk őket. De, hogy Jézus ne tudta volna pontosan, ne tudta volna, hogy
kicsoda Ő, hát ez teljes képtelenségnek tűnik. Hogyha ezt Jézusról tagadjuk,
tehát hogyha azt mondjuk, hogy az ilyen kijelentéseket, mint például: „Én és az
Atya egy vagyunk.” „Én az Atyához megyek és Tőle jöttem.” vagy amit a szamariai
asszonynak mond, amikor az asszony azt mondja: „Ha eljő a Messiás, ha majd
eljön a Messiás, Ő mindent megjelent nekünk.” Erre Jézus azt mondja: „Én vagyok
az, aki itt veled beszélek.” Tehát hogyha mindezeket a kijelentéseket
elvitatjuk Jézustól, akkor az evangélium szétesik darabjaira.
Van
azután egy másik kérdés, amely már többször felmerült ezekben az adásokban. És
pedig az, hogy vajon a kortársak, ők miért nem ismerték fel Jézusban a
Messiást? Miért nem ismerték fel, hogy a próféciák Ő rá vonatkoznak? Eddig erre
a kérdésre mindig azt a feleletet adtam, hogy hát azért, mert nem akarták,
végső soron azért, mert nem akarták, mert nem állt érdekükben, mert nem fért
bele az addigi világképükbe, nem voltak hajlandók tudomásul venni. És hogyha az
ember valamit nem akar elhinni, – hát akkor – nem akar meglátni – bármilyen
evidens – akkor elképesztően vak tud lenni az ember. Igaz persze, igaz, hogy
volt ebben az értetlenségben jó adag nem akarás is, ezt továbbra is állítom. De
azt is állítom, hogy van ennek egy másik, egy mélyebb oka. Azért nem értették
meg a kortársak mindezt, mert nem rájuk vonatkozott, mert ezek a próféciák nem
rájuk vonatkoztak. És igazából megérteni csak az volt képes ezeket, akinek az
élete volt bennük, a próféciákban, aki saját maga volt bennük, ezekben a
kijelentésekben. Tehát arról van szó, hogy Jézus önmagát találta meg az
Írásokban, fokozatosan, egyre többet, míg végül összeállt az egész, az egész
prófécia anyag, ha szabad így mondanom, összeállt egy kerek egésszé. De, csak
Jézusnak, neki Őneki, nekünk ma azért áll össze, mert már Jézus szemével
olvassuk, az Egyház segítségével ezeket a próféciákat, tehát, mi utólag olvassuk
már ezeket.
Nos,
hát kedves hallgatóim próbáljuk meg elképzelni, hogy olvassuk-olvassuk az
Ószövetséget, de Jézus nélkül. Vajon mi kerekedne – mi kerekedne – ki ebből?
Hát olyan lenne ez nagyjából, mint valami regény, amelyiknek nincs főszereplője,
nincs egy középpontja, nincs, aki körül minden szál összefusson. Hát, akkor az
ilyen regény bizony széthull, mint ahogy Jézus személye nélkül az Ószövetség is
széthull történetekre, próféciákra, irodalmi alkotásokra, mint például a
Zsoltárok, meg bölcs mondásokra, és így tovább, de, hogy miről szól, hát azt
nem tudnánk. Hát, így néz ki az Ószövetség akkor, ha nincsen egy valaki, egy
személy, aki az egésznek a középpontja, és aki az egésznek értelmet ad. Mi már,
így visszamenőleg tudjuk, hogy ki ez a bizonyos egy személy, de ez egészen mást
jelent, mint felismerni azt, amit Jézus mond, ki is mond egyszer, hogy ezek
rólam szólnak, ti olvassátok az Írásokat, de ezek rólam szólnak. Akkor
felismerni ezt, amikor csak Ószövetség van, amikor a Biblia még az Ószövetséggel
egyenlő, és nincs Evangélium, meg Levelek, meg semmi. Hát erre csak Ő volt
képes azért, mert Ő volt ez a bizonyos főszereplő. Ő egyedül döbbenhetett rá
arra, hogy de hát ez az én életem, hát ez én vagyok, akiről mindezek szólanak,
hát ez én vagyok.
Na,
most ez, ahogy ezt látni lehet ma emberi szemmel, ez a folyamat nagyjából négy
szakaszban zajlott le. Tehát Jézus messiási öntudatának – mondjuk így –
kialakulása négy szakaszra osztható fel. És ez a téma annyira fontos, hogy nem
is tudom itt én ma egy adásban elmondani, hanem két részre bontottam. És a négy
szakaszból kettőről ma lesz szó, és kettőről pedig a következő alkalommal.
Tehát
lássuk, akkor az első szakaszt. Ez lényegében Jézus Biblia ismeretéről szól. Az
a helyzet ugye, hogy tudjuk Jézus kiskorától kezdve hallotta meg olvasta meg
ismerte az Ószövetséget, kisgyerekkorától kezdve. Ezt elsősorban is Lukács
Evangéliumából tudjuk, aki joggal hivatkozik arra, sőt büszkélkedik azzal, hogy
amit ő leír, az mind hiteles, mert ő mindennek – úgymond – utána járt, minden
tanút, minden még élő kortársat megkérdezett, és mindennek utána járt, tehát ő
hiteles. Na, ő írja le, és egyedül csak ő merészeli leírni azt a döbbenetes
jelenetet, ami a templomban lezajlik, amikor a 12 éves Jézus ott tartózkodik. És
ebből ugye az derül ki, hogy Jézus elképesztően ismerte az Írásokat. Úgy
ismerte őket, mint az ott ülő, ilyen vénséges vén, százéves rabbik, meg
írástudók. Nagyon ismerte, és ők ezért, - az ott lévő írástudók – el is
csodálkoztak az Ő okos feleletein, ahogy a Bibliából érvelt Jézus. Sőt, a
későbbi időkben pedig az derül ki erről a Jézus féle Biblia ismeretről, hogy
nem egyszerűen csak ismerte a szövegeket, meg ismerete az adatokat, nem így
ismerte az Ószövetséget, hanem keresztbe kasul. Az egészet egyben úgy ismerte,
hogy minden egyes kijelentéshez hozzátudta kapcsolni az összes többit. Hogyha
például a Teremtés könyvében olvasott egy kijelentést, ahhoz hozzá tudta
kapcsolni az egyik zsoltárban olvasható kijelentést. Valami olyasféle tudás ez
– elnézést kérek a nagyon profán hasonlatért – mint, amit az iskolában
elvárnak, illetve szeretnének látni a tanárok a gyerekeknél. Hogyha biológiát
tanul, akkor beugorjanak neki a kémia órán tanultak, hogyha fizikát tanul,
akkor a matematikai összefüggések, hogyha irodalmat tanul, akkor a történelem,
ha történelmet, az irodalom, és így tovább, és így tovább. Tehát ilyesféle,
csak persze sokkal magasabb szintű bibliaismerete volt Jézusnak. Mondok erre
csak egyetlen példát az idő rövidsége miatt. Itt van a 110-es zsoltár, ez így
kezdődik: „Mondja,
az Úr az én Uramnak ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem
zsámolyul.” Mondja, az Úr az én Uramnak ez az érdekes. Hát, kérem
szépen itt volt a tudós rabbiknak, írástudóknak a számtalan sok nemzedéke és
senki nem kérdezett rá vagy nem talált feleletet arra a kérdésre, hogy hát
kicsoda ez a másik Úr? Mert mondja az Úr, Jahve, ez rendben van, az én Uramnak,
ki ez a másik Úr? Hát, ezt nem tudták, egy, és kettő pedig, hogy nem kapcsolták
össze a zsoltárt, az úgynevezett Nátán jövendöléssel – tehát amelyik a
Bibliában egy egészen más helyen található, a Sámuel 2. könyvében, a 7.
fejezetben – amelyik azt mondja, hogy a Messiás, Ő Dávid fia lesz, Dávid fia
lesz. És nem tették fel maguknak ezt a kérdést, amit Jézus ugye ott kiélez
ebben a jelenetben, hogy hát hogyan lehet az Ura, hogyha egyszer a fia
Dávidnak, akkor hogyan lehet az Ura? No, hát így értem azt, hogy Jézus
keresztül, kasul ismerte az Ószövetséget. És a másik dolog pedig, hogy az
életben, az Ő életében előadódó szituációkat teljes magabiztossággal tudta
azonosítani a megfelelő bibliai kijelentésekkel vagy próféciákkal. Ezért mondja
ezt néha, hogy hát ti nem olvastátok, hát ez meg van írva. Mondok erre is egy
példát. a Máté Evangélium 21. fejezetében van az a bizonyos híres jelenet,
amikor Jézus ugye virágvasárnapon bevonul Jeruzsálembe, és ekkor gyerekek –
többek közt gyerekek – követik hozsannázva, amin a főpapok nagyon-nagyon
felháborodnak. És erre Jézus azt mondja: Hát nem olvastátok, hát nem
olvastátok, hogy a zsoltárban ez meg van írva, kisdedek szájával hirdetteted
dicsőségedet, már, mint Isten. Valóban ez a 8. zsoltárból való idézet. Tehát
benne élt Jézus a szituációban, átlátta, és azonnal összetudta kapcsolni ezzel
a zsoltár sorral. És száz meg száz ilyen azonosítás révén, és ezeken keresztül
ismert magára, szépen lassan fokozatosan, és azonosította a próféciákat saját,
később. Tehát ennyit Jézus bibliaismeretéről.
A
második szakasz az, az a helyzet a második szakaszban, hogy ugye Jézus 12 éves
korára nagyon jól ismerte a Bibliát, ami az Ószövetséggel volt egyenlő, de
akkor volt még Neki körülbelül 18 éve a fellépéséig, hisz tudjuk, hogy
nagyjából 30 évesen lépett fel. És azt érezhette, hogy valami itt még hiányzik,
itt még valami nincs meg, mint hogyha ez egy olyan könyv lenne, aminek nincsen
főszereplője, hát kiről szólnak mindezek? És kedves hallgatóim, én elképzelem,
hogy micsoda hatalmas, micsoda döbbenetes pillanat lehetett az, amikor Jézus
rájött, hogy ez Ő. Hogy akármennyi látszólag ellentétes prófécia is van itt,
hogy Emberfia, Isten Fia, és hasonlók, amelyeket említettem – bármennyi is van
– Ő ezeket össze tudta hangolni, azért, mert Ő volt a hősük, mert Róla szóltak.
És erre csak az képes, aki a próféciáknak a hőse volt, aki benne élt ezekben a
próféciákban. Hogy ezt honnan tudjuk? Hát, ugye itt ismét a szamariai asszony
jelenetére hivatkozom, ahol Jézus – ez a János Evangélium 4. fejezetében
található – ahol Jézus, az asszonynak a megjegyzésére a Messiásról, azt mondja,
hogy hát én vagyok az, tudta, hogy Ő ez, hogy mindez Ő, amiről ezek a próféciák
szólnak, az mind rája vonatkozik. De, mondok erre egy másik, még feltűnőbb
példát. – Ez pedig a Lukács Evangélium 4. fejezetében olvasható, Jézusnak az
első nyilvános föllépése Názáretben, ebben a kicsi, kis faluban, és annak a
nyilván nagyon-nagyon egyszerű, hogy ne mondjam lepukkant zsinagógájában. –
Ugye, Jézus jelentkezik olvasni, odaadják Neki Izajás könyvét, tekercsét,
tekercs, és Ő pedig oda lapoz, oda tekercsel a mai 61. fejezetre, annak is az
elejére, amelyik így szól, így kezdődik: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem.” Ez
az első szava, amikor először megszólal. Felkent engem, ez ugye a felkenésre
vonatkozik, héberül a Felkent, Messiás, görögül Christos. Tehát azt mondja, már
a legelején, hogy én vagyok a Messiás. Már itt Felkentnek nevezi magát.
Mégpedig nem egyszerűen csak úgy a Messiás, hanem a – bocsánat a kifejezésért –
a par excellence Messiás, akiben összeegyeztethető az összes felkent, aki a
PRÓFÉTA, – csupa nagybetűvel – a Főpap, meg a Király. Próféta Messiás, főpapi
Messiás, királyi Messiás, pedig ezeket, ugye ezeket a funkciókat a valódi
történelemben nem lehetett összeegyeztetni, hát a főpap nem lehetett király,
sem pedig fordítva. Úgyhogy itt is azt látjuk, hogy már a legelején Messiásnak
tudja magát Jézus. De, van itt még egy döbbenetes, nagyon érdekes dolog.
Mégpedig az, hogy az izajási próféciának a végét, a legvégét, azt Jézus már nem
olvassa fel. Ugye a szöveg így hangzik: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, azért, hogy
hirdessem a szegényeknek az Evangéliumot, hogy meggyógyítsam a töredelmes
szívűeket, hogy a foglyoknak szabadulást vigyek, a vakoknak szemük megnyitását,
a foglyoknak szabadulást, és hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét.”
Ez ugye az üdvösség ideje, hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét, és itt
Lukács látványosan megjegyzi, hogy Jézus becsukta a könyvet, hát összetekerte,
mindegy. Látványosan, és mindenki tudta, hogy ez a prófécia még folytatódik:
hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét – eddig mondta Jézus – és Isten
bosszúállásának napját. Na, Jézus ezt nem olvasta fel, hanem szépen
becsukta a könyvet, emeli ki Lukács, direkt hangsúlyosan. Miért nem olvasta
fel? Azért, mert a bosszúállás napja – magyarul az ítélet napja – amikor Jézus
Isten nevében megítéli az embereket, az majd a második eljövetel eseménye lesz,
amikor eljön ítélni, ugye, élőket és holtakat. De, Ő tudta azt, hogy az első
eljövetele, az nem erre való, hanem az arra való, hogy hirdesse Ő az Úrnak
kedves esztendejét, az üdvösséget hirdesse. Tehát, itt magyarul azt a
következtetést lehet levonni, hogy Jézusnak valamiféle tudása volt már ekkor,
arról, hogy a Messiás kétszer jön el, a két adventről, a két eljöveteléről is,
tudott már. No, hát a hatás az volt, hogy a népek ott többségében igen-igen egyszerű
názáreti emberek álmélkodtak. Miért? Mondja Lukács, hogy azért, mert Jézus nem
úgy tanított, mint az írástudók. Vajon mit jelent ez, hogy nem úgy tanított,
mint az írástudók? Hát, Jézus nem tanított mást, nem tanított mást, mint az írástudók,
hogy tanított volna mást. Nem is a szónoki teljesítménye volt az, amin
álmélkodtak az emberek, hanem valami más. Az, hogy Jézus őnekik egy vadonatúj
Ószövetséget tanított, egy olyan Ószövetséget, amelyben minden szervesen
összetartozik, amelyben van egy összetartó elv, amelyben az egész össze áll,
ahol minden klappol, és főleg értelmet nyer. Hát, ezen álmélkodtak az emberek. Ez
volt az, ami nagyon-nagyon eltért, az akkori írástudóknak a magyarázataitól,
ezt tudjuk konkrétan, csak most nincs időm itt rá kitérni. Igen ám, kedves
hallgatóim, de volt valami, volt valami, amit Jézus nem tudhatott, vagy
legalább is nem az Ő tiszte volt kijelenteni, hanem ezt csak a keresztelő János
tudta, mert ugye, ő volt a hírnök, és pedig az időt. Az időt, amikor a Messiásnak
fel kell lépnie. Ő az, aki azt mondja, hogy elközelgett az Isten országa, aki
kiadja szinte a jelszót Jézusnak, hogy most, most kell fellépni a Messiásnak,
hát gyere. Na, most ez már ugye, ennek a bizonyos jézusi öntudatnak a harmadik
szakaszához tartozik, az idő ismerete. És van azután egy negyedik szakasz,
amelyben pedig az történik, hogy Jézus rádöbben, hogy hát mihez kezdjen már
most Ő ezzel a tudásával. Itt van ez a tudás, ez a messiási öntudat, hogy Ő
tudja, hogy Ő kicsoda pontosan, és hogy az Ószövetség próféciái a messiási
próféciák, azok hogyan vonatkoznak Ő rá, meg hogy egyáltalán Ő rá vonatkozik az
egész. De, mihez kezdjen ezzel? Hát, ez az öntudatra jutásának a negyedik
szakasza, a pusztai megkísértés. Amikor szembesül azzal, hogy Ő a Messiás,
igen, de milyen Messiásnak kell lennie, mit akar a Jóisten, hogy Ő milyen
Messiás legyen? Erről a két szakaszról, tehát a harmadik szakaszról, meg a
negyedikről a következő alkalommal lesz szó, kedves hallgatóim.
Dicsértessék
a Jézus Krisztus! Ámen.