A szent szolgálat

Az augusztus 15-vel kezdődő Jerikó zarándoklat,  körbeimádkozása az országunknak, (imával történő betakarása nemzetünknek és Isten áldásainak leimádkozása a településekre, a közösségekre, a családokra, könyörgés a hit elmélyítéséért, azért, hogy beleálljunk krisztusi küldetésünkbe) missziós szolgálat.
Nem szükséges bizonygatni fontosságát, halaszthatatlanságát.
"Ám valamennyien arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára" Ferenc pápa: Evangelii Gaudium 16. o.

Így tehát a Szentatya hívó szavára hallgatva végezzük ezt a missziós szolgálatot.

Ez a szolgálat hazaszeretettől fűtött, Isten végtelen jóságában, pazarló szeretetében gyökerező áldozat, felajánlás, de egyben ajándék és Istentől kapott méltóság

"Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr csodát tesz körötökben" Józs 3,5

A zarándoklat óráiban személyes kapcsolatunk elmélyül a Teremtő Istennel, imaéletünk megszentelődik, és a Szentlélek megláttatja az Isten által eltervezett hivatásunkat.
Engesztelésünkben a Megváltó munkatársaivá válunk, és megtapasztalhatjuk égi Édesanyánk anyai gondoskodását.

A választott nép fiai hittek Isten szavának, fenntartás nélkül engedelmeskedtek parancsának, és ledőltek a bűn és pogányság falai.
Mennyi hitetlenség, önzés, gőg, és az ezekből fakadó számtalan bűn terheli e nemzet lelkét? Hány meg nem született gyermek vére kiált az égre? Mennyi erkölcsi perverzitás, szabadosság szennyezi kezünket?
Fel kéne szabadulni már!

Jézus Jerikóban felkiált:
Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” Lk 19,10

Ezen az úton követjük Jézus Krisztust, S akkor nekünk szól Jézus igérete:

"Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi. 20De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben" Lk 10,19-20

Így kiesdhetjük ennek a nemzetnek, a magyar családoknak, gyermekeinknek az áldott, Istenben gyökerező jövőt.

Indulhatunk?


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima