A szenteste
December 24.
A színházi előadásokon van egy kivételes, semmivel össze nem hasonlítható pillanat. Közvetlenül az előadás kezdete előtt a lámpákat eloltják, a nézőtér lassan elcsendesül, csak néhány reflektor világítja meg a függönyt. Mi, nézők tudjuk, hogy a következő pillanatban felgördül a függöny, és az eddig láthatatlan színpad láthatóvá válik, s a következő órákban olyan történet fog lejátszódni, amely nemesít, gazdagít.
A karmester felemeli a pálcáját, megvárja, amíg mindenki rá figyel, és teljes lesz a csend. Akkor int a zenekarnak, és elkezdődik a zene. Ráhangolódás, rákészülés nélkül nem lenne olyan ünnepélyes a nyitány.
A szenteste lehet számunkra ilyen feszülten figyelő, sokat ígérő pillanat. Valaki jön, és éppen azt hozza, ami hiányzik.
Az emberek reménységei leginkább más emberekhez kötődnek. Majd jön egy tanár, aki megtanít. Majd jön egy orvos, aki meggyógyít. Majd jön egy menedzser, aki jó állást kínál. Majd jön egy személy, akihez hozzáköthetem az életem. Majd jön egy miniszterelnök, aki kivezeti az országot a szakadékból.
Ám a mi reményeink ennél többet várnak. Jöjjön valaki, aki elveszi a lelkiismeret-furdalást, akinek a szava nem értéktelenedik el, aki lelkünk legsötétebb zugaiba is bevilágít. Jöjjön valaki, aki megszabadít rossz szokásaimtól, begyepesedett gondolataimtól, gonosz előítéleteimtől, kilátástalan helyzetemtől, jövőtlenségemtől. Attól, hogy a holnappal nem törődve csak a máért élek.
Jézus ezzel a szándékkal érkezik. Pontosan tudja, hogy mi hiányzik, és éppen azt hozza. Isten bűntől és halálfélelemtől szabad életet szánt ne künk. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk, ezen a szentestén mindnyájunkhoz érkezik Jézus. Ő lehet, ő legyen a te örvendetes ajándékod, Szabadítód!
"[Az Úr angyala ezt mondta Józsefnek: Feleséged, Mária f]iút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." (Mt 1,21)Ha csak kimondjuk ezt a szót, máris megrohannak az érzések, emlékek, várakozások. Nincs még egy napja, estéje az évnek, amely érzelmileg ennyire telített lenne. Jól is van ez így.
A színházi előadásokon van egy kivételes, semmivel össze nem hasonlítható pillanat. Közvetlenül az előadás kezdete előtt a lámpákat eloltják, a nézőtér lassan elcsendesül, csak néhány reflektor világítja meg a függönyt. Mi, nézők tudjuk, hogy a következő pillanatban felgördül a függöny, és az eddig láthatatlan színpad láthatóvá válik, s a következő órákban olyan történet fog lejátszódni, amely nemesít, gazdagít.
A karmester felemeli a pálcáját, megvárja, amíg mindenki rá figyel, és teljes lesz a csend. Akkor int a zenekarnak, és elkezdődik a zene. Ráhangolódás, rákészülés nélkül nem lenne olyan ünnepélyes a nyitány.
A szenteste lehet számunkra ilyen feszülten figyelő, sokat ígérő pillanat. Valaki jön, és éppen azt hozza, ami hiányzik.
Az emberek reménységei leginkább más emberekhez kötődnek. Majd jön egy tanár, aki megtanít. Majd jön egy orvos, aki meggyógyít. Majd jön egy menedzser, aki jó állást kínál. Majd jön egy személy, akihez hozzáköthetem az életem. Majd jön egy miniszterelnök, aki kivezeti az országot a szakadékból.
Ám a mi reményeink ennél többet várnak. Jöjjön valaki, aki elveszi a lelkiismeret-furdalást, akinek a szava nem értéktelenedik el, aki lelkünk legsötétebb zugaiba is bevilágít. Jöjjön valaki, aki megszabadít rossz szokásaimtól, begyepesedett gondolataimtól, gonosz előítéleteimtől, kilátástalan helyzetemtől, jövőtlenségemtől. Attól, hogy a holnappal nem törődve csak a máért élek.
Jézus ezzel a szándékkal érkezik. Pontosan tudja, hogy mi hiányzik, és éppen azt hozza. Isten bűntől és halálfélelemtől szabad életet szánt ne künk. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk, ezen a szentestén mindnyájunkhoz érkezik Jézus. Ő lehet, ő legyen a te örvendetes ajándékod, Szabadítód!
Szerző: Mekis Ádám
