JERIKÓ MISSZIÓ

A csönd sohasem hivalkodó és nagyzoló. Egyszerűen Isten képmása. Soha nem vakít el minket, mint a csillogó hamis gyöngyök zaja, mert az isten szeretet egyszerű visszfénye.

A csöndnek van egy dicsőséges jellege. Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataiban írja: "Minél jobban a magányban van lelkünk és minél jobban elkülönül mindentől, annál alkalmasabb lesz arra, hogy Teremtőjéhez és Urához közeledjék és Őt elérje"

A Gyermek Jézusról nevezett Jean-Gabriel karmelita testvér  A csend hangjai a szent pusztaságban  címmel tartott egyik konferenciabeszédében pontosan fogalmazott: "A Sivatag Szentjeinek alapítóit olvasva azt hihetnénk, hogy a pusztában folytatott élet tele van az Istennel folytatott édességes beszélgetésekkel, és nincs más gondjuk, csak a <szent semmittevés>, amelyet Keresztes Szent János A lélek éneké ben szerelmes szemlélődésnek nevez. {...} A remete azonban igen gyakran találkozik bűnös lelke sötétségeivel. A csönd és a magány  a lelki harc helye a három ellenség: a világ, a démon és a régi ember (Szent Pál-i értelemben a <test>) ellen, amely -ha hiszünk Keresztes Szent Jánosnak-, a három  közül  a legmakacsabb. Ezért kell féltő gonddal óvni a csöndet minden élősködő zajtól.-  "Én"-ünk zaja, amely folyton  a jogait követeli, túlságosan belemerít minket a magunkkal való törődésbe. Emlékezetünk zaja a múltba húz minket, emlékeink és hibái...

" Az Úr alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája. " Zsolt 100,3b " Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek. " Jn 15,16 A nyájnak egyetlen dolga van: örülni a legelőnek s élni rajta. Mi is olyan életet kaptunk a Teremtőtől, amelyben legnagyobb lehetőségünk: örülni a „legelőnek”, örömünkből fakadóan pedig hálát adni életünkért és a világért, amelynek segítségével Isten fenntartja az életünket. Az Úr alkotott minket, az övéi vagyunk - nem másé és nem a magunké. Az Úr alkotta a legelőt is - nem más és nem mi magunk. Nem mi alkotjuk a legelőt a nyájnak, s nem mi alkotjuk az életterünket és életünk forrásait a magunk számára. Ahogy a nyájat, úgy a legelőt sem tudjuk megalkotni. Ahogy magunkat, úgy életünk színterét sem tudjuk fenntartani és folyamatosan megújítani. Tudunk viszont örülni neki s hálát adni ezért Alkotónknak. Az Úr alkotott minket, s ú...

Tudom, hogy nagyon nehéz megszabadulni attól a sok problémától, amelyek eláraszthatnak minket és megzavarhatják  a csöndünket. Hogyan lehetne azt kérni egy édesanyától, akinek a gyermeke súlyos beteg, hogy tartson távolságot az őt folyton elárasztó fájdalmas gondolatoktól? Hogyan kérhetnénk egy férfitól, akinek hosszú betegség után elhunyt a felesége, hogy hagyja el az összetört szívét elárasztó szomorúság fátylát, mert így juthat  el egy bizonyos  minőségű csöndre? Legyenek bár mindennapjaink nagyon nehezek, Isten nem lesz kevésbé jelen bennünk. Ő türelmes, hűséges és irgalmas Isten, aki fáradhatatlanul várakozik. Valószínűleg a legnehezebb visszatérni magunkba csöndet teremteni, az Atya felé fordulni és megtérve mondani: " Atyám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek Atyámhoz és megvallom:  <Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj b...

A kármelita Philippe de Jésus-Marie  még ezt írja: "Az imádság idejére tehát nagyon fontos lemondani arról, hogy felszálljunk menet közben ezekre a távozó vonatokra és hajókra. Ezért nagyon fontos, hogy ne azonosuljunk ezekkel a gondolatokkal, hanem,  ellenkezőleg, tudatosítsuk, hogy azok  hozzánk érkeznek, de nem mi vagyunk, hanem csak belső csöndünk vásznára vetítődnek. Itt aztán Istennel találkozunk. {...} Annyit kér tőlünk, hogy maradjunk előtte ebben a csöndben, amely minden dicséretnél sokkal szebb, mint amit mi hozzá intézhetnénk." Mi mindannyian "ezeken a vonatokon és hajókon " vagyunk. Gyakran rajtuk keresztül megyünk be a kápolnába és a templomba. Az is lehet, hogy nem vagyunk mindig tudatában annak a zajnak, amelyet magunkkal cipelünk az Úr házába.

" De öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem! Hadd hirdessem e nemzedéknek karodat, és minden utódomnak hatalmadat " Zs 71,18 " Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul." 2Kor 4,16 Megöregedni, szépen… Sokan félnek az időskortól. Mi lesz, ha már nem leszek képes megtenni azokat a dolgokat, melyeket mindez ideig megtettem? Mi lesz, amikor már rólam gondoskodnak, mert nemhogy másokat, de magamat sem tudom ellátni? Mi értelme, célja lesz az életnek ilyen elesett állapotban, megöregedve? Isten úgy adta életünket ajándékba, hogy minden élethelyzetben megtaláljuk annak célját, feladatait, örömeit. Az élet befejező szakaszának is megvan a célja, feladata. Ekkor oszthatom meg ugyanis a következő nemzedékkel mindazt a tudást, tapasztalatot, amelyet én magam megéltem. Ekkor tehetek bizonyságot arról, amit talán jómagam is csak utólag, visszatekintve ismertem fel. És így tágíthatom ki utódaim látá...