Gondolatok Kiss-Rigó László püspök úr szentbeszédéből a szegedi záróünnepség hálaadó szentmiséjén
A zarándoklat szegedi záró ünnepségén, szeptember 30-án a szegedi alsóvárosi ferences templomban a hálaadó szentmisét Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüsp ök úr mutatta be hat atyával koncelebrálva. Az alábbiakban a szentmisén elhangzott prédikációjából idézünk fel gondolatokat.
A Názáreti Jézusnak, a Megváltónak egész élete egy út volt. Ő kezdettől fogva tudta, honnan jött-az Atyától, és hová megy-az Atyához. Tudta, hogy a földi élet útja számára az áldozatos kereszthalál. Ez a legnagyobb szeretet.
Az evangélium lapjait, epizódjait olvasva szembesülünk azzal, hogy Jézus csaknem mindig úton van a szónak klasszikus , de földi értelmében is. Főleg azért, mert más eszköz nem volt az Örömhír hirdetésére. A mai evangéliumból is halljuk, hogy már közel voltak szenvedésének és megdicsőülésének napjai, azaz mintegy 3 éves nyilvános működése vége felé, amikor emberileg is úgy érezte, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok- ellenségei, ellenfelei elhatározták, hogy megölik, s Ő tudatosan nem kereste a fanatikus halált, de tudatosan vállalta a küldetést és tanúságtételt. Tudta, mi vár rá.
A mai evangéliumban éppen apostolainak beszél a közeljövőről. Azoknak, akik többnyire egész zarándokútján követték Őt, most pedig a zarándokút vége következik: Fölmegyünk Jeruzsálembe, majd az Emberfiát elfogják, megkínozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.
S erről, a Jézussal megtett zarándokútról az apostoloknak sok tapasztalatuk lehetett.
Én nem tudom, hogy erről a Jerikó zarándoklatról milyen tapasztalatokat szerezhettek a kedves zarándokok az út folyamán. Én magam hallottam néhány egészen meghatóan pozitív epizódot, és hallottam kevésbé pozitívat is. Jézusnak a mai evangéliumban olvasott végső zarándokútján egy igazán udvariatlan, kellemetlen tapasztalata van. Mikor át akar menni Jeruzsálem felé egy falun, a falu szamaritánus lakói erről tudomást szereznek, Ha te Jeruzsálembe mész, mivel te zsidó vagy, nem engedünk át a falun. Nyilván a buzgó, talán vakbuzgó apostolok, mondhatnám oly módon, mint egy nagy ember mellett a biztonságiak, ha valami akadályba ütköznek, felajánlják Jézusnak, hogy :
Uram, akarod-e, hogy ezekre lehívjuk az Isten villámát? És Jézus, majdnem megbotránkozva így szól: Én nem azért jöttem, hogy elpusztítsam az embert, hanem hogy üdvözítsem!
Ez mindegyikünknek szól.
Ennek a Jerikó zarándoklatnak a célja is éppen felajánlás hazánk erkölcsi felemelkedéséért, és annak előmozdításáért.
Hajlamosak vagyunk depressziós hangulatban panaszkodni, hogy milyen rossz a világ, közönyösek az emberek, hová jut a nemzet, milyen istentelen, stb, és kínálkozik az apostolok által említett "megoldás" Ezt Jézus sokkal jobban megtehette volna, és mégsem tette meg. Jézus nem azért jött, hogy figyelmeztessen, hogy elpusztít bennünket. Ő nem fenyegetett senkit. Nem azért jött, hogy a fejünkre olvassa a bűneinket, vagy hogy elrettentsen bármitől is. Ő azért jött, hogy annak ellenére, hogy milyen bűnösök vagyunk, megmutassa, milyen Isten szeretete.
A zarándoklat célja az üdvösség, ahová Isten kivétel nélkül minden embert meghív és el akar vezetni: keresztényt, hívőt, más vallásút, ateistát.
Boldog az az ember, aki ezt a hívást meghallja, és válaszol rá. Vannak sokan, akik saját hibájukon kívül nem hallják meg, Isten őket is meg fogja szólítani.Nincs más hosszútávú, végső célja az embernek, mint az élet teljessége, a föltámadt Krisztus szeretetében való részesedés örök harmóniában Istennel, saját magunkkal és embertársainkkal. Ezt nevezzük üdvösségnek.
És ennek érdekében természetesen nekünk is imádkoznunk és cselekednünk kell. S hogy merre menjünk, a választ egyedül Jézus Krisztus adja meg, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.
Azt kívánom, hogy ez a zarándoklat, amit elvállaltak, aminek a záró szentmiséjén vagyunk, ezt az örömteli tanúságtételt eredményezze a résztvevők, és az egész társadalom számára!
A Názáreti Jézusnak, a Megváltónak egész élete egy út volt. Ő kezdettől fogva tudta, honnan jött-az Atyától, és hová megy-az Atyához. Tudta, hogy a földi élet útja számára az áldozatos kereszthalál. Ez a legnagyobb szeretet.
Az evangélium lapjait, epizódjait olvasva szembesülünk azzal, hogy Jézus csaknem mindig úton van a szónak klasszikus , de földi értelmében is. Főleg azért, mert más eszköz nem volt az Örömhír hirdetésére. A mai evangéliumból is halljuk, hogy már közel voltak szenvedésének és megdicsőülésének napjai, azaz mintegy 3 éves nyilvános működése vége felé, amikor emberileg is úgy érezte, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok- ellenségei, ellenfelei elhatározták, hogy megölik, s Ő tudatosan nem kereste a fanatikus halált, de tudatosan vállalta a küldetést és tanúságtételt. Tudta, mi vár rá.
A mai evangéliumban éppen apostolainak beszél a közeljövőről. Azoknak, akik többnyire egész zarándokútján követték Őt, most pedig a zarándokút vége következik: Fölmegyünk Jeruzsálembe, majd az Emberfiát elfogják, megkínozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.
S erről, a Jézussal megtett zarándokútról az apostoloknak sok tapasztalatuk lehetett.
Én nem tudom, hogy erről a Jerikó zarándoklatról milyen tapasztalatokat szerezhettek a kedves zarándokok az út folyamán. Én magam hallottam néhány egészen meghatóan pozitív epizódot, és hallottam kevésbé pozitívat is. Jézusnak a mai evangéliumban olvasott végső zarándokútján egy igazán udvariatlan, kellemetlen tapasztalata van. Mikor át akar menni Jeruzsálem felé egy falun, a falu szamaritánus lakói erről tudomást szereznek, Ha te Jeruzsálembe mész, mivel te zsidó vagy, nem engedünk át a falun. Nyilván a buzgó, talán vakbuzgó apostolok, mondhatnám oly módon, mint egy nagy ember mellett a biztonságiak, ha valami akadályba ütköznek, felajánlják Jézusnak, hogy :
Uram, akarod-e, hogy ezekre lehívjuk az Isten villámát? És Jézus, majdnem megbotránkozva így szól: Én nem azért jöttem, hogy elpusztítsam az embert, hanem hogy üdvözítsem!
Ez mindegyikünknek szól.
Ennek a Jerikó zarándoklatnak a célja is éppen felajánlás hazánk erkölcsi felemelkedéséért, és annak előmozdításáért.
Hajlamosak vagyunk depressziós hangulatban panaszkodni, hogy milyen rossz a világ, közönyösek az emberek, hová jut a nemzet, milyen istentelen, stb, és kínálkozik az apostolok által említett "megoldás" Ezt Jézus sokkal jobban megtehette volna, és mégsem tette meg. Jézus nem azért jött, hogy figyelmeztessen, hogy elpusztít bennünket. Ő nem fenyegetett senkit. Nem azért jött, hogy a fejünkre olvassa a bűneinket, vagy hogy elrettentsen bármitől is. Ő azért jött, hogy annak ellenére, hogy milyen bűnösök vagyunk, megmutassa, milyen Isten szeretete.
A zarándoklat célja az üdvösség, ahová Isten kivétel nélkül minden embert meghív és el akar vezetni: keresztényt, hívőt, más vallásút, ateistát.
Boldog az az ember, aki ezt a hívást meghallja, és válaszol rá. Vannak sokan, akik saját hibájukon kívül nem hallják meg, Isten őket is meg fogja szólítani.Nincs más hosszútávú, végső célja az embernek, mint az élet teljessége, a föltámadt Krisztus szeretetében való részesedés örök harmóniában Istennel, saját magunkkal és embertársainkkal. Ezt nevezzük üdvösségnek.
És ennek érdekében természetesen nekünk is imádkoznunk és cselekednünk kell. S hogy merre menjünk, a választ egyedül Jézus Krisztus adja meg, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.
Azt kívánom, hogy ez a zarándoklat, amit elvállaltak, aminek a záró szentmiséjén vagyunk, ezt az örömteli tanúságtételt eredményezze a résztvevők, és az egész társadalom számára!
