Mai hálaadás


„Közeledjetek Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkűek.”    Jak 4,8


Kanyargós és göröngyös. Nehéz. Néha fullasztó az út, melyen járni kell. Tele akadályokkal. Könnyű letérni róla és a kisebb ellenállás felé haladni. Megkeresni a kerülőutat, mely könnyebbnek, rövidebbnek tűnik, és látszólag ugyanoda vezet.
Nem egyszerű a közeledés. Ezer és ezer kihívással kell megküzdeni, míg az ember csak egy métert is halad. De menni kell! Mert közeledni kell Istenhez, közeledni ahhoz, aki az életet adta, aki fenntartja, akihez visszatérünk majd egykor.
Ő már megtette a legnagyobb lépést felénk. Odaadta egyszülöttjét. Egészen a földig hajolt szeretetével, hogy az embert az égig tudja emelni. Téged akar magához vonni, veled akar találkozni, érted tette meg azt a lépést! Most te jössz!
Közeledj a legnagyobb felé!

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy értem a földre jöttél. Köszönöm, hogy életem egyetlen perce vagy eseménye sincs elrejtve előtted, hanem minden úgy történik, ahogyan azt Te előre kigondoltad az én számomra! Köszönöm Neked, hogy Te szüntelenül közeledsz felém Jézusban, és nem csak az én esetlen próbálkozásaimon múlik, hogy tudunk-e találkozni. Köszönöm Neked, hogy olyan Isten vagy, aki jóságával, szeretetével, irgalmával fordul az ember felé. Ámen.                                                                                                                                                                                           Vladika Zsófia

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása