Dér Katalin: A Messiás 6. rész
A MESSIÁS
PRÓFÉCIÁK, A SZABADÍTÓRÓL, DÉR
KATALIN MŰSORA
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Hallgatóim, a messiási próféciák sokféle
ígéretet hordoznak arról, hogy ki is lesz az eljövendő Messiás, Emberfia, és
ugyanakkor Isten Fia, Dávid hajtása, de a gyökere is, isteni Teremtője is
egyben, Jahve szenvedő Szolgája és Király, Pap Melkizedek rendje szerint, Júda
oroszlánja, és ártatlan Bárány, Isten Báránya, Áldozat a világ bűneiért. És van
egy prófécia, amelyben Isten kijelenti, hogy a Messiás mindezek mellett még Próféta
is lesz, méghozzá a leghatalmasabb prófétához, hasonló. Ez az ígéret a Második
Törvénykönyv 18. fejezet, 15. versétől olvasható, ahol kétszer is elhangzik.
Így szól:
Prófétát támaszt neked az Úr a te
Istened te közüled, testvéreid közül, olyant, mint én (mármint Mózes), Őt
hallgassátok.
Aztán itt, ugyanitt újra, most már Mózes tolmácsolásában hangzik el
ugyanez:
Az Úr pedig mondta nekem Prófétát támasztok majd nekik
testvéreik közül, olyat, mint te vagy, Igéimet adom annak szájába, és megmond
nékik mindent, amit parancsolok neki. Aki pedig nem hallgat az Ő szavára,
amelyet a nevemben szól, számon kérem ezt rajta.
Nos, a legutóbbi alkalommal láttuk, hogy valóban milyen sok vonásban
hasonló Mózes és Jézus, aki ugyanakkor mindezekben a vonásokban felül is múlja
nagy elődjét, Mózest.
Tehát, hogy mindkettő csodatévő, próféta, pap, tanító, szabadító, vezér,
törvényadó, ugyanakkor bíró, és Isten szolgája mindkettő abban, hogy népet
szerezzen Istennek.
Csakhogy van itt még egy másik, egy még fontosabb kérdés. Miért volt
szükség egyáltalán erre az egészre? Tehát arra, hogy Mózes után Isten elküldjön
még egy másik prófétát, olyat, aki ilyen szinten lesz hasonló Mózeshez. Miért,
miért kellett ez? Erről beszélek ma.
A lényeg röviden a következő: Mózes küldetésében és Jézus küldetésében
van egy rendkívül fontos hasonló pont. Az, hogy mindketten népet szereznek
Istennek. Ez Mózes kiválasztásának célja már, és a Mózes vezette társaság
valóban néppé lesz, nem mássá, mint néppé, ennek összes kellékeivel. Van
földje, hazája, Kánaán vagy az Ígéret Földje. Vannak törvényei, a mózesi
törvény, a tízparancsolattal. Vannak intézményei, elsősorban a szövetség
Istennel, aztán ebből következőleg az áldozati rendszer, a szent időrend, a
hétnapos héttel. Vannak hagyományai, van közös sorsa, történelmi tapasztalata,
és mindenekfölött van közös nyelve és kultúrája. És ami a legfontosabb van
rendeltetése ennek a népnek, az, hogy szent legyen, miképpen Isten. Legyetek
szentek, – mondja az Úr – mert én szent vagyok. Szent a szónak az első
értelmében, szent nép azt jelenti, hogy elkülönített, Isten számára lefoglalt
olyan nép, amelyik a világban él, de nem a világ törvénye szerint, hanem a
mennyei, az isteni értékrend szerint. Nép, amely azért van, hogy előre élje a
mennyei életet ebben a világban, a pogány népek tengerében, hogy Isten országa
legyen. Ez az értelme a választott népnek, és Mózest Isten alkalmas vezetővé
tette arra, hogy ilyen népet hozzon létre, és vezessen azután a hazájába. Na,
mármost Jézus küldetése alapvetően ugyanez, hogy népet szerezzen Istennek, a
saját vérével megváltott, megtisztított népet gyűjtsön neki. Olyat, amely Isten
értékrendje szerint él, és egy új nép. Hogy valóban így van, azt tanúsítja –
sok más mellett – az első Péter levél 2. fejezet, 9. verse, ahol az író, a
levélíró így beszél:
Ti keresztények nép vagytok, nem
más, mint nép vagytok, éspedig választott nép, szent nemzet, megváltott nép, és
egyben királyi papság. Ti, hajdani pogányok egykor nem nép voltatok, most pedig
nép vagytok, Isten népe, a Vele ellenséges, Istennek engedetlen népek
tengerében.
Tehát nép, úgy, hogy mind Mózes, mind pedig Jézus ezért volt mindaz, ami
volt. Ezért volt mindkettő csodatévő, próféta, pap, és tanító, szabadító, és
vezér, törvényadó, és bíró, Isten szolgája, ezért, hogy népet szerezzenek
Istennek. De, de természetesen súlyos különbségek is vannak e két nép között,
Istennek e két népe között. Isten új népébe már nem születés vagy faj és vérség
alapján kerül be az ember, hanem szabad akarattal, a hit által. Aztán, ennek az
új népnek nincsen közös nyelve, hanem soknyelvű, minden nemzetből összegyűjtött
nép. És mégis van egy csodálatos misztikus közös nyelve, mert az első
pünkösdkor, a különféle származású egybegyűltek egyformán értik Isten üzenetét,
amelyet Péter tolmácsol nekik. Azután, ennek az új népnek nincs földrajzi
értelemben vett földje, mint amilyen a szent föld volt, hanem a mennyben van a
hazája – tehát van neki hazája a mennyben. Azután, ez a nép kiterjed az egész
világra, egyetemes, mindenki a tagja lehet, aki az akar lenni. Egy szó, mint
száz, annak, hogy Mózes alakja, és Jézus alakja hasonlít egymáshoz – ennek a
hasonlóságnak a kulcsa, az a nép, a nép. És ma erről lesz szó.
Mert hiszen mi a nép, mi az, hogy nép? Miért vannak különböző népek?
Ahelyett, hogy az emberek boldogságban, békességben, egységben, – mint egy nagy
család – egy nyelvben, és egy kultúrában együtt élnének. Hogyan, hogyan
keletkeztek a népek? Erről a dologról természetesen most nem történelmi
szempontból beszélek – hogy konkrétan miként keletkeztek az egyes népek, nem –
hanem, hogy hogyan keletkezett a nép, mint jelenség. Mi ennek a spirituális
lényege? Mi a népnek, mint intézménynek a rendeltetése, erről beszélek.
Ugyanis, a Biblia szerint népek nem voltak mindig, Isten eredeti
tervében ez nem szerepel, hanem Ő azt akarta, hogy az egy őstől, őspártól,
Ádámtól – Évától származó emberiség egységes legyen, és egy nyelvű legyen. A
népekre való különülés, az egy későbbi fejlemény. Eredetét a Biblia a
következőképpen írja le. Káin testvérgyilkossága után az emberiségben egy
egészen, egészen elképesztő, tragikus helyzet alakult ki. Ennek négy elemét
említem most. Az első, hogy a Teremtés könyvének a 4. fejezete szerint, a
testvérgyilkos Káinnak a családfáján, mert hát ő egy családfának lett az őse a
végén, szóval a Káin családfáján találékony, zseniális emberek, egészen
zseniális emberek születtek. Akik létrehozták a kultúrát, a kultúr javakat,
jelképesen a várost, az állattenyésztést, - tehát az állatoknak nem a vadászását,
hanem a mesterséges szaporítását – a művészetet, kérem szépen, meg a
fémművességet. Tehát létrehozták a kultúrát, ám, de a bűnös ember kezében ez a
kultúra – az emberiség legcsodálatosabb vívmánya – hát igen rövid úton
megromlott. Káinnak az egyik utódjának, Lámeknek eszébe jutott, hogy hát a
fémből fegyvert lehet kovácsolni, és azt a hatalma növelésére lehet
felhasználni. Tehát ez volt az első, egészen tragikus dolog, a kultúra
létrejötte, és azonnali megromlása. A második, hogy elterjedt, mármint
megsokasodott a bűn a fölön. A harmadik, hogy nemcsak mennyiségileg, hanem
minőségileg is elhatalmasodott a bűn, egyre mélyebben hatolt az ember lényébe,
míg végül elérte a középpontot, a szívet. És az Úr azt mondta, hogy az ember
szíve ifjúkorától a rosszra hajlik, mindig. Végül, negyedik, pedig az, hogy a
lelkiismeret, az végzetesen meggyengült az emberekben. A jó és a rossz közötti
választás képessége meggyengült. No, ezen okok miatt, tehát az emberiség olyan
tragikus állapotba jutott, hogy Isten kénytelen, kelletlen kiárasztotta a
vízözönt, és ebben mindenki elpusztult, kivéve Noét és családját. Tehát a
feleségét, meg a három fiát és azoknak a feleségeit, összesen nyolc fő maradt
meg. Ezután, Isten ígéretet tett arra, hogy többet nem pusztítja el az emberiséget,
legalább is vízözönnel, hanem e helyett egy vadonatúj stratégiát vezet be. Hát,
ez nagyon érdekes, de most csak egyetlen elemét fogom említeni. Tudni illik,
azt, hogyha az emberek bűnösek lesznek súlyosan, akkor Isten nem törli el őket
többé, hanem, e helyett szétszórja, hogy hagyjanak fel a bűnnel, szétszórja
őket. Erre rögtön Bábel után látjuk az első példát. Bábel építői tudatosan
szembeszálltak, szembeszegültek Istennel, és fellázadtak ellene. Erre Ő
elpusztította őket? Nem, mert megígérte, hanem összezavarta a nyelvüket, és
kénytelenek voltak szétszéledni, és népekre tagolódni. a népek ősatyái pedig
Noé fiai lettek, Sém, Hám és Jáfet. Ezekből eredeztetik a különböző
emberfajokat, népcsoportokat, úgy moint a Sémita, a Hámita, meg a Jáfetita népeket.
Tehát ez, a Bábel esemény, az megmutatta, hogy mi Istennek a legfőbb célja a
népekre szórással, tagolással. Megakadályozni a rossz erőinek, az Isten ellenes
erőknek az egy kézbe, egy hatalmi centrumba való koncentrálódását. Ezt, Isten
mindenképpen meg akarta akadályozni, és népekre tagolta az embereket. Ugyanis,
ezek a bizonyos Isten ellenes erők, ezek mindig egységesülni, koncentrálódni,
uniókba, meg szövetségekbe tömörülni igyekeznek, ahogy tették Bábelnél is. A
Biblia szerint, amikor a vízözön után az emberek megsokasodtak, és egységbe
tömörülve fellázadtak Isten ellen, - ezt úgy hívjuk, hogy a Bábel-forradalom. A
vezetője pedig Nimród volt, ugye ismerős a név, a nagy vadász, Nimród, aki Noé
után már a harmadik generációban megszületett – tehát nagyon gyorsan a vízözön
után – és a Teremtés Könyvének a 10. fejezet 8. verse azt írja róla, hogy ő
volt az első birodalomalapító, és hatalmának kezdete nem más volt, mint Bábel. Tehát
ő a bábeli forradalom vezetője. Na, de Isten – ahogy mondtam már – ígérete
szerint nem törölte el őket lázadásuk miatt, mint tette a vízözön idején, hanem
a nyelvüket zavarta össze, és így népekre tagolódtak az emberek. És Isten pedig
minden népnek – olvassuk később a Bibliában – kijelölte a maga földjét, és még
ennél sokkal többet tett az Isten. Mert, habár a Biblia szerint a népek
jelenségének a legmélyebb forrása az a bűn, ám, de Isten ebből a dologból mégis
kihozta a legjobbat, amit ki lehetett hozni belőle. A népeknek nem csak földet
adott, hanem rendeltetést, és sorsot szabott nekik. Olyan képességeket adott
nekik, amelyekkel ki alakították a népek a saját arculatukat, egészen egyéni
kultúrájukat, és a népek fiai szívébe pedig szeretet oltott Isten a népük meg a
hazájuk iránt. Oly, annyira, hogy a hazáért sokan, akár még az életüket is
képesek feláldozni. No, de a történelemben – Bábel után – az összes nagy
birodalom viszont, ösztönösen zsigerből, ezt a bábeli mintát követi. Ne
oszoljunk szét, mondták Bábel emberei. Világ proletárjai egyesüljetek! Mondta a
kommunista mozgalom. Viribus unítis, egyesült erővel – volt a fasizmus
jelszava. És így tovább, és így tovább … Tehát mindegyik ilyen nagyhatalom arra
törekedett, és törekszik, hogy a maga uralma alatt egyesítse a népeket, hogy
felszámolja a nemzeteket. Ezt csinálta a római birodalom az ókorban, ezt akarta
a Szovjetunió, ezt akarta a hitleri Németország, ezt akarja a maga módján
Amerika, és ez a mai globalizáció fő törekvése is. A gazdasági globalizáció, a
pénzügyi, meg az egyre inkább politikai globalizációs törekvéseknek a célja,
hogy a népeket beolvassza, és legyengítse, hogy kidobjon minden olyan
intézményt, amely az emberek identitását alkotja, és amely erkölcsi értékeket
tud közvetíteni az egyének felé. Tehát a családot, a nemzetet, meg az Egyházat,
ezt a hármat, amelyeket mind Isten talált ki, és alapított. És normális életet
élni csak ezek kötelékében lehet, normális, erkölcsi, szellemi, emberi életet,
csak ezek kötelékében. De a globalizációs törekvések célja, hogy az emberek ezeket
elfeledjék, családot, Egyházat és főleg nemzetet. Elfeledjék, és gyökértelen
egyedek halmazává váljanak, amelyet uralni aztán már nagyon könnyű. Ideológiai
szinten pedig egyre azt sulykolják, – ezek a globális erők – hogy minden rossz
dolog, minden háború, minden konfliktus a nemzet eszméből fakad, a hazafiságból
fakad. Mert a hazafiság, az már nacionalizmus, a nacionalizmus az meg már
fasizmus, és így tovább, és így tovább …
Nos, hát visszatérve a gondolatmenetemre, Istennek a népekre osztással
kettős célja volt a Biblia szerint. Az egyik, meg akarta akadályozni, hogy a
rossznak az erői egyetlen globális centrumba tömörüljenek, amit most ugye
nagyon szeretnének. A másik pedig a következő, Isten tudja, hogy Bábel után a
világtörténelem lényege, az a jó és a rossz harca. De már azt, hogy ez a harc
globális szintre emelkedjen, ezt Isten megakadályozza. És csak a világ végén
lesz ilyen egyszer. Ezt a harcot a „Jelenések” armageddonnak nevezi. A jó erői,
Isten erői meg a sátán erői, amikor összecsapnak most már globális szinten, ez
armageddon. De azt addig Isten nem engedi meg, és ezért vannak népek.
Na, már most tovább megyek. Ugyanaz az ok, tulajdonképpen a bűn, amely
Istent a népek létrehozására késztette, ugyanez indítja, indította arra is,
hogy létrehozza az állam csíráját, az államot. Mert az állam Istentől kapott
spirituális lényege, legfőbb feladata a rossz megakadályozása, a bűn féken
tartása, illetve megbüntetése. Minden korban ez az állam első, és legfontosabb
dolga. Hogy pedig, hogy ez így van, no, azt világosan mutatja az, ahogyan az
állam csírája létre jött. Megint nem történelmi konkrétumokat mondok, hanem
szellemi lényege szerint hogy jött létre az állam. A következő, a vízözön után
ugye Isten szövetséget kötött Noéval. Ennek egyik eleme egy törvény volt. Isten
azt mondta, hogy aki ember vérét ontja, annak a vérét ember ontsa ki, pont.
Tehát elrendelte Isten, hogy az emberölést, meg általában a bűnt, azt az ember
büntesse meg itt a földön. Hát eddig ez nem így volt. Ugye a gyilkos Káinnak a
megölését Isten megtiltotta. Még jelet is rakott rá, hogy ne lehessen őt
megölni. Most meg elrendeli, elrendeli, hogy az ember büntesse meg az
embertársát, hogyha bűnt követ el, a bűnt az ember ítélje meg. Hát ez, kedves
hallgatóim, valami egészen elgondolhatatlanul hatalmas világtörténeti fordulat.
Mert mit hoz létre itt Isten? A törvényhozó és végrehajtó hatalom kezdetét, az
állam intézményének a csíráját hozza létre. Bizony ám. Hiszen ugye Isten
megparancsolta ezt, hogy az ember büntessen. De hát, az egyén nem képes ezt a
rendelést szabályos rendben, és igazságosan végig vinni. Nem tudja felkutatni,
és kinyomozni a bűnöst, előállítani, nem tudja korrekt, minden körülmény
ismeretében kivizsgálni, tehát korrekt módon, igazságosan megítélni, majd az
ítéletet mindezek ismeretében végrehajtani. Az egyén nem tudja, erre csak az
állam, annak megfelelő szervei képesek. Tehát amikor Isten kijelenti a
Bibliában, hogy a földön az ember büntet, ezzel azt jelenti ki, hogy az állam
büntet, hogy a rosszat lehetőleg megakadályozza. Ez az állam dolga, és ezt az
Egyház mindig elismerte. Pál apostol a római levél 13. fejezet 4-es versében
azt írja, hogy az állam, a felsőbbség, a világi hatalom nem véletlenül visel
kardot az oldalán, hanem a rossz megakadályozására, vagy, ha ez sikertelen, a
megbüntetésére. És az Egyháznak – írja ugyancsak Pál apostol – szellemi, lelki
potenciáljával maximálisan támogatnia kell az államot ebben a küldetésében.
Plusz imádkoznia kell – ugye, Titusz levél – az állam mindenkori vezetőiért,
már legyenek azok bármilyenek is egyébként. Tehát támogatni, és imádkozni, a nélkül
azonban, hogy elvtelen kompromisszumra lépne az államhatalommal. Mert nyomban
Bábel után, meg a népekre tagolás után, már a Teremtés könyv 12. fejezetében
Isten létrehoz egy másik intézményt, az Egyháznak a csíráját, Ábrahám
elhívásával, a legtágabb értelemben vett zsidó-keresztény Egyházat hozza létre.
Erről most már nincsen sajnos időm beszélni. Csak annyit, hogy ha az állam
feladata a rossz megfékezése, hát az Egyházé meg a jó terjesztése. Ez a
munkamegosztás köztük. Az állam a rossz, a bűn, a pusztító szenvedélyek, ha
kell, erőszakos visszaszorítására szolgál. Az Egyház meg a jó, a helyes, az
Istennek tetsző élet tanítására, és terjesztésére.
Kedves Hallgatóim, Dér Katalint hallották. Dicsértessék a Jézus
Krisztus! Ámen.
