Miatyánk, édesapánk, apukánk!

Május 5.
Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és amikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: "Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait." Ő pedig ezt mondta nekik: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk [...]." (Lk 11,1-2)

Jézus minden bizonnyal rendszeresen különvált tanítványaitól az imádság idejére. Néha hosszabb időre hagyta őket magukra: "...kiment a hegyre [...], és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát." (Lk 6,12) Neki magának nagy szüksége volt az Atyával való állandó kapcsolatra, párbeszédre. A tizenkét tanítvány hamar észrevette, mekkora erőforrás Jézus számára az imádkozás. Ismerhették az Írásból, hogy érdemes megszólítani az Istent, hiszen ő maga ígérte: "Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." (Ézs 65,24) Tudtak arról, hogy Keresztelő János is megtanította tanítványait emberlétünknek erre a csodálatos lehetőségére. Nem csoda, hogy ők, akik a Jézussal járás hónapjaiban egyre jobban megismerték Mesterüket, tőle kérték: "Uram, taníts minket imádkozni!" Ezzel a kéréssel mindnyájunknak hozzá kell fordulnunk! Nehogy úgy járjunk, mint az imátlan esték sivárságáról panaszkodó költő:
Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente
felhúznám az imák enyhetadó vizét;
se esti anya-csók, se égi tente-tente -
Nincs mi eloltaná napi poklom tüzét...
(Jékely Zoltán: Imádság)
Jézus azonnal elkezdte tanítani tanítványait, szívesen tanít bennünket is imádkozni. Megfogalmazta övéi számára a Miatyánkot, mely elsősorban kérő imádság. Meg kell tanulnunk kérni, félretenni született büszkeségünket, beismerni Istenre szorultságunkat, kicsiny, sokszor tehetetlen voltunkat. Nagyon fontos, hogy megtanít helyesen megszólítani az Istent. Ezt mondjátok: "Atyánk!" Hallatlan engedmény ez, a hatalmas világot teremtő Úr mindnyájunk szerető mennyei atyja! Ezt a megszólítást nem mi, emberek találtuk ki, Jézuson keresztül maga az Isten biztat minket, hogy "higgyük, hogy ő igazán atyánk, mi pedig igazán gyermekei vagyunk, és ezért bátran és teljes bizalommal kérjük őt, mint gyermekek édesatyjukat" (Luther: Kis káté). Az a bölcs ember, aki ezt a lehetőséget nem utasítja vissza!
Uram!
"Színed elé lépek, édes Atyám, és könyörgök, de nem a magam jószántából, nem is méltó voltomért, hanem parancsolatodban és ígéretedben bízva, amely nem téveszthet meg engem, nem is hazudhat, kérlek, hallgass meg kegyelmed szerint." Ámen. (Luther: Nagy káté)
Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.