Dér Katalin: Próféciák a végidőkről VI. rész

Kedves Hallgatóim, az utolsó időkről szóló sorozatban eddig a világtörténelem folyamatáról és végkimeneteléről olvastunk Dániel próféta 2. könyvének a 2. fejezetében, ahogy ezt Isten látja. A következőkben, a folytatásban a végidő megismerésének egy újabb szintjére lépünk, az annak során bekövetkező, konkrét eseményeket tekintjük most már át, persze több adásban.
Ezt megelőzően azonban szeretném felhívni kedves Hallgatóim figyelmét, hogy a Kairos kiadónál megjelent új könyvem, címe: Édentől Bábelig, avagy a bibliai őstörténet. A könyv anyaga először itt, a Mária rádióban hangzott el, az ugyancsak „Édentől Bábelig” címet viselő sorozatban, 2014-ben és 2015-ben. A mostani kötet is, akárcsak a sorozat, tehát a szóbeli változat, az ősidő eseményeiről szól, amelyeket a Biblia első nagy egysége, a Teremtés könyvének első 11 fejezete tartalmaz. Ide tartozik maga a teremtés története, majd az első bűn eseménye, Káin és Ábel története, a vízözön és Noé históriája, azután a bábeli torony építése, amelyet követően az addig egységes emberiség népekre különült. Amikor ez a sorozat ment a rádióban, nagyon sok hallgató kért, sőt ösztönzött arra, hogy az elhangzottakat írásban is tegyem hozzáférhetővé. Kérésüknek eleget tettem, ezért tartom most kötelességemnek, vagy feladatomnak hírt adni róla. A kötet, tehát: Dér Katalin, Édentől Bábelig, Kairos kiadó, 2016., ez a kötet karácsonyra, 2016 karácsonyára napvilágot látott és immár minden érdeklődő számára hozzáférhető. No, ennyit erről, és ezek után lássuk a mostani témánkat.
Először néhány bevezető gondolatot szeretnék megosztani kedves Hallgatóimmal a végidő további tanulmányozásához. Még pedig azért, hogy a részletek megismerése előtt legyen valami átfogó képünk a nagy egészről. Tehát most röviden áttekintem azt, amire a végidő egésze irányul, avagy kifut, Isten üdvösségtervét. Arról lesz szó, hogy mi minden jellemzi az üdvösség tervét, mégpedig a következő öt dologról, konkrétan. Először, Isten üdvterve öröktől fogva való. Másodszor, megnézzük, hogy mik az üdvösség tervének a céljai. Harmadszor, ez a terv annyira biztos és bizonyos, hogy még úgymond dokumentuma is van, a terv le van fektetve Isten könyvében, így fejezi ki magát a Biblia. Nos, hát mit jelent ez, ezt fogjuk majd megnézni. Negyedszer, Isten üdvösség tervének vannak bizonyos erkölcsi alapelvei, ezek ugyanazok, mint Isten erkölcsi alapelvei, elsősorban az igazságosság és az irgalom harmóniája. Végül ötödször, az üdvterv eleve az Üdvözítő két eljövetelével számol. Nos, miért van erre szükség?
Tehát ezekről lesz szó, és kezdem az üdvterv első jellegzetességével. Ez a terv öröktől fogva készen állt. Nagyon, nagyon fontos megértenünk azt, hogy Isten nem egyszerűen a bűn miatt, a bűn után tervezte el a megváltást, az ember üdvözítését – hát, ezt szoktuk gondolni, de egyáltalán nem így van. Az Újszövetség egyértelműen, és többszörösen arról tanúskodik, hogy az üdvösségterv már a világ teremtése előtt öröktől fogva – vagyis hát értelemszerűen – a bűn előtt készen volt Istennél. Ezt tanúsítja például Péter első levele, az első fejezet 20. versében, azt mondja, Krisztus eleve el volt rendelve, már a világ alapítása előtt, hogy az idők végén majd megjelenjen. Ugyancsak így ír Pál apostol a rómaiakhoz a 16. fejezet, 25-ös versében: A megváltás titka öröktől fogva készen volt, de hallgatás övezte, hogy Isten majd a megfelelő időben ezt kijelentse. És, hát idézhetnék még rengeteg más, erről tanúskodó kinyilatkoztatást is az Újszövetségből. Másszóval tehát Isten nem a bűn után, mint egy rögtönzi, gyorsan üdvösségünk tervét, hanem azt öröktől tudja. Tudja, hogy elküldi majd a Messiást, és azt is öröktől tudja, hogy a Messiás kétszer jön majd el. Az első eljövetel már megtörtént, a második eljövetel pedig, amelyet várunk – és amely e mostani sorozatnak az egyik fő témája – hát, ez még előttünk áll, két eljövetel. A terv tehát kezdettől fogva készen állt, csakhogy nem Isten önkényes döntéseként, nem. A főszereplőnek, a megváltás úgymond végrehajtójának, a terv megvalósítójának, a Fiúnak, Jézus Krisztusnak Isten teljes szabadságot adott arra, hogy válasszon. Hajlandó-e beteljesíteni Atyjának a megváltó akaratát. Hát, honnan tudjuk ezt? Izaiás próféta a 9. fejezetének elején azt olvassuk, hogy a Megváltó gyermekként – értsd ugye, emberként – születik majd a világra, de Isten nyomban hozzáteszi, hogy ezt az embergyermeket ugyanakkor csodálatos Tanácsosnak fogják nevezni. Csodálatos Tanácsos, nem pedig Tanácsadó, ahogy a fordítások gyakran hozzák, mint aki kvázi az embereknek ad tanácsot ügyes-bajos dolgaikban. Ez is igaz, csak itt egészen másról van szó, egy sokkal monumentálisabb, nagyobb horderejű dologról, a próféta arra utal, hogy ez az embergyermek isteni személyként, előre be lesz avatva a nagy megváltási tervbe, és azt az Atya nem rá kényszeríti, hanem megtanácskozza Vele. Hogy Izaiás szavait tényleg így kell érteni, arról tanúskodik Zakariás próféta a 6. fejezetének 12-es, 13-as versében, amikor azt írja, hogy az égben – figyelem, tehát a teremtés előtt – zajlott egy tanácskozás, a békesség tanácskozása, még pedig így mondja, a seregek Ura és a Csemete között – magyarán tehát az Atyaisten és a Fiú között. No, ez a megváltásmű első lépése ugye a terv. A tervről, amely eszerint már jóval a bűn előtt készen volt. Isten persze először akkor szólt, amikor erre szükség mutatkozott, közvetlenül a bűneset után, a Teremtés könyve 3. fejezet 15-ös versében, az úgynevezett ősevangéliumban. Már ekkor teljes összetettségében halljuk a tervet, noha röviden és rejtelmesen, mégis, mint valami kész, bevégzett, egész dolog áll előttünk. Idézem: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkába marsz.” Hát, mi minden van ebben a pár szóban? Legalább is öt tényt közöl itt Isten. Először leszögezi, hogy igenis eljön majd az, aki eltapossa a bűnkígyó fejét, megsemmisíti a rossznak a kútforrását. Másodszor, kijelenti, hogy az, aki ezt megteszi, asszonytól származik majd. Vagyis egyrészt ugye földi nőtől születik, ezért ember lesz, de másrészt pedig azzal, hogy nem szól apáról, csak asszony sarjáról beszél, nem pedig asszony és férfi sarjáról, szóval ezzel, azt is világossá teszi a kinyilatkoztatás, hogy ennek a szabadítónak nem lesz földi édes-atyja, mert az Ő atyja Isten lesz. Óriási! Harmadszor, közli Isten azt is, hogy örök ellenségeskedést vet Ő az asszony – Éva – minden sarja – vagyis az emberek, minden ember – és a kígyó, sátán, gonosz közé. Ellenségeskedést szerez az ember és a gonosz között. Ez a lelkiismeret, amelyet Isten mindenkiben elültet hitétől függetlenül, mindenkinél van ilyen, aki egészséges. De negyedszer, azt is világossá teszi az Úr, hogy az asszony – Éva – egy sarja sem, egy ember sem lesz képes a saját erejéből legyőzni az életében, önmagában, meg a világban lévő gonoszt, akárhogy is ellenséges vele szemben. Legyőzni, azt nem tudja, ezt csak az asszony egyetlen sarja, a Megváltó tudja majd megtenni, aki hitünk szerint Jézus Krisztus. Végül ötödször, amikor azt mondja, hogy ez a sarj, a Szabadító széttiporja a kígyó fejét, miközben amaz meg a sarkába mar – magyarul megmérgezi – hát, ezzel még azt is sejteti Isten, hogy a Megváltó belehal ebbe a küzdelembe, amint a keresztfán meg is történt. Na, hát szóval ilyen végtelen gazdag és cizellált, kidolgozott próféciát kapunk itt rögtön a történelem hajnalán, a kinyilatkoztatás legelején, amiből teljesen világos, hogy ez nem valami ad hoc rögtönzés, hanem Isten öröktől fogva való terve. Ez a legelső sajátossága a megváltás vagy üdvösség tervének, hogy öröktől fogva van. És ezen a ponton szinte minden keresztényben felmerül a kérdés. Ha Isten előre tudta, hogy az ember, az Ő teremtménye bűnt fog elkövetni, és emiatt az ember természete, meg maga a föld is végzetesen megromlik, akkor miért teremtett embert egyáltalán? És miért kellett aztán főleg újra teremtenie az embert, miért van a két teremtés? Nos, hát az üdvösség tervre nem csak a bűn miatt volt szükség – leszögezem, nem csak a bűn miatt. Az ember újjá teremtésére meg aztán végképp nem azért van szükség, mert Isten elsőre úgymond elhibázta valahogy a dolgot, egyáltalán nem erről van szó. Isten ennél sokkal nagyobb távlatokban gondolkodik. A lényeg a következő, az első teremtés során az ember, Isten teremtménye, a második vagy új teremtésben pedig Isten gyermeke lesz. Teremtménye, gyermeke, az új teremtésben Isten az embert nem csupán, mint teremtményét, hanem mint gyermekét, gyermekét akarja újjá alkotni. És pedig nem csak a bűn miatt akarja ezt, másról van szó, másról. Isten ugyebár megteremti, életre hívja az embert, annak akarata, szabad döntése, minden nemű beleegyezése nélkül. A szülei meg ugyanígy, azonmód az ő beleegyezése nélkül nemzik őt. Tehát ez nem járja. Ez nagyon nem járja! A XX. – XXI. században sok költőnél elő is kerül az a panasz, amelyet még a katolikus Pilinszky János is megfogalmazott a „Tilos csillagon” című versében:
Én nem kívántam megszületni. Én nem kívántam megszületni.
Nos, ha önmagában nézzük a dolgot, el kell ismernünk, hogy ez tényleg botrány, ez botrány! Botrány, hogy az ember, aki mindenekelőtt, első sorban szabad akarattal bíró lény, éppen ezen a legdöntőbb ponton, létrejöttében, megszületésében minden, csak nem szabad, nem szabad! Hát világos, hogy ez így nem maradhat. Ez az állapot semmiképpen sem lehet végleges. Hát valaminek itten történnie kell. Minek? Az embernek azért adatik szabad akaratától függetlenül az ideiglenes, véges földi élet, hogy annak folyamán alkalma legyen eszes teremtményként szabadon – hangsúlyozom – immár szabadon eldönteni, kívánja-e az életet, a valódi, a magas rendű, végleges, örök életet, Isten örök életét és társaságát, azaz akar-e Istennek nemcsak a teremtménye lenni, hanem – bibliai szóhasználattal – a gyermeke lenni. Akar, vagy nem akar, és hajszálpontosan úgy lesz, ahogy ő kívánja. Isten teremtményének lenni és Isten gyermekének lenni, hát az aztán egyáltalában nem ugyanaz. A Biblia is precízen – mondhatnám szakszerűen –elkülöníti, megkülönbözteti ezeket az állapotokat, amikor élesen elválasztva az ember teremtésétől, egyszer csak elkezd születésről beszélni. Születésről, olyan kifejezésekkel, hogy fentről születni, Istentől születni, Isten életéből újjászületni, Isten gyermekévé születni, és más effélék. Ahogy az ember kapcsolata radikálisan más, az általa alkotott, teremtett géppel, mint az általa nemzett vagy szült gyerekkel, ugyanúgy Istennek is másfajta kapcsolata van a teremtmény emberrel, mint a saját gyermekeivel. Mindenki Isten teremtménye, akár akarja, akár nem, akár tudja vagy elismeri ezt, akár nem, mindenki. Ellenben senki nem lesz automatikusan Isten gyermeke, csak az, aki földi életében – szabadon – úgy dönt, hogy az akar lenni. Isten teremtménye vagyunk, de Isten gyermekévé válnunk kell. És ez nem a távoli jövőben, a mennyei valóságban lesz eldöntve, vagy történik, nem, hanem itt és most, ma a földön, ahogy az Újszövetség fogalmaz: Most, hogy már megtértünk, most Isten gyermekei vagyunk. János első levele 3. fejezet, első vers. Szóval, vagy földi élete során válik valaki Isten gyermekévé, ha ezt akarja, vagy soha sem, ha nem akarja. Ez a válasz a két kérdésre, tehát arra, hogy miért teremtette Isten az embert annak dacára, hogy előre tudta, hogy ez a teremtménye bűnt fog elkövetni. És válasz arra is, hogy miért teremteti majd újjá az embert immár gyermekeként. Ezért van az is, amiről én beszéltem eddig, hogy Isten terve, amely kezdettől erre az Isten gyermekségre, az ember üdvösségére irányult a bűntől szinte függetlenül öröktől fogva készen állt. No, ennyit az üdvösség tervének erről az első jellegzetességéről. Második jellegzetessége az üdvösség tervének, a célja. Isten tervének a célja logikusan következik az istengyermekségből. Ez pedig az, ez a cél ez az, hogy az ember, mint ahogy a családokban szokás együtt éljen az ő szülőjével, Istennel, örök családi közösségben, ami maga az üdvösség. Hát, ezt ugye tudjuk, könyökünkön jön ki, és én nem is említeném, csakhogy kapcsolódik ehhez egy másik cél is. Még pedig ez a Galata levél 4. fejezetének 4. verse szerint ez az, hogy Isten újra összeszerkeszti egyetlen, oszthatatlan valóságként teremti újjá az eget és a földet, azért, hogy visszaállítsa azt a helyzetet, amely az Édenkertben volt. Az Édenkertben Isten és az ember együtt, egy közös, osztatlan élettérben élt, amelyikben osztatlanul együtt volt az ég meg a föld – nem volt különbség, reális különbség. Hiszen Isten ott sétál az emberrel a kert fái között a langyos szélben, ezt olvassuk. No, a bűnnel ez véget ért. Az ég és a föld a bűn miatt elszakadt egymástól. Isten nem tud már a földön az emberrel együtt élni. Megszűnt Isten és az ember hajdani életközössége. És ez teljesen abnormális állapot, úgyhogy ezt az életközösséget állítja vissza Isten üdvösségterve, Isten új eget és földet teremt. Nem két különböző valóságot, eget plusz földet, eget plusz földet, hanem Isten és az ember egyetlen közös lakóhelyét.
Kedves hallgatóim, ma eddig tudtunk eljutni Isten üdvösségtervének jellegzetességei sorában, még három van hátra, ezekről majd a következő alkalommal beszélek. Tartsanak velem akkor is, most pedig köszönöm szépen kedves figyelmüket, Dér Katalint hallották.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!