Ferenc pápa: Mondjuk ki ma személyes igenünket Istennek!

December 8-án, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén is elimádkozta a szentatya a déli úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal.

Kedves testvéreim, szép ünnepet kívánok!
A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának mai főünnepén olvasott olvasmányok az ember és Isten közötti kapcsolat történetének két kulcsmomentumát mutatják be: mondhatni a jó és rossz eredetéhez vezetnek bennünket. 
A Teremtés könyve az első nemet, a kezdetek nemét, az emberi nemet mutatja be, azt, amikor az ember inkább magára, s nem az ő Teremtőjére akart tekinteni, amikor a saját feje után akart menni, amikor úgy döntött, hogy ő elég magának. Ezáltal azonban, kilépve az Istennel való közösségből, éppen önmagát vesztette el, elkezdett félni, rejtőzködni és a mellette állót vádolni (vö. Ter 3,10.12). Ezek a tünetek: a félelem, ez mindig az Istennek mondott nem tünete, azt jelzi, hogy nemet mondok Istennek; mások vádolása és a magunkba szállás hiánya azt jelzi, hogy távolodom Istentől. Ezt műveli a bűn. Az Úr azonban nem hagyja az embert rosszasága hatalmában, hanem azonnal keresésére indul, és végtelenül féltő, aggódó kérdéssel fordul feléje: „Hol vagy?” (Ter 3,9). Mintha azt mondaná: „Állj meg, gondolkodj: hol vagy?” Ez egy olyan apának vagy anyának a kérdése, aki elveszett fiát keresi: „Hol vagy? Mi lett veled?” Isten ezt végtelen türelemmel teszi, míg át nem hidalja a kezdetek óta meglévő szakadékot. Ez tehát az első kulcsmomentum.
A második momentum, amelyet ma az evangélium beszél el, az, amikor Isten eljön, hogy közöttünk lakjon, amikor hozzánk hasonló emberré válik. Ez pedig egy nagy igen által vált lehetségessé; egykor elhangzott a bűn neme, ez viszont az igen, egy nagy igen, Mária igenje az angyal híradásakor. Ez által az igen által Jézus rálépett az emberiség útjaira: ezt Máriában kezdte, amikor életének első hónapjait édesanyja méhében töltötte: nem eleve erős felnőttként jelent meg, hanem végigjárta az emberlét egész folyamatát. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve egy dolgot, a nemet, kivéve a bűnt. Ezért választotta Isten Máriát, az egyetlen bűn nélküli, szeplőtelen teremtményt. Az evangélium egyetlen szóval „kegyelemmel teljes”-nek (Lk 1,28), vagyis kegyelemmel betöltöttnek nevezi. Ez azt jelenti, hogy benne, aki kezdettől kegyelemmel teljes, nincs hely a bűnnek. Mi is elismerjük az ő szépségét, amikor hozzá fordulunk: kegyelemmel teljesnek szólítjuk, akiben a rossznak még árnyéka sincsen.
Isten felkérésére Mária így válaszol: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38). Nem azt mondja: „Na jó, most az egyszer megteszem Isten akaratát, rendelkezésre állok, aztán majd meglátjuk…” Nem! Ő teljes, egész életre szóló, feltétlen igent mond ki. Ahogyan a kezdetek neme elzárta az ember Istenhez jutásának útját, úgy Mária igenje utat nyitott Istennek közöttünk. Ez a történelem legfontosabb igenje, az az alázatos igen, mely visszájára fordítja a kezdetek gőgös nemét, az a hűséges igen, amely begyógyítja az engedetlenséget, a rendelkezésre álló igen, amely megfordítja a bűn önzését.
Nekünk is van egy igenekből és nemekből álló üdvtörténetünk. Időnként remekül tudunk félig-meddig igent mondani: kiválóan tudunk úgy tenni, mintha nem értenénk jól, amit Isten szeretne, és amit a lelkiismeretünk sugall. Ravaszak is vagyunk, s ahelyett, hogy világos nemet mondanánk Istennek, szabadkozunk: „Bocs, de nem vagyok képes”; „Nem ma, majd holnap”; „Holnap jobb leszek, holnap majd imádkozom, jót teszek, holnap.” Ez a ravaszság pedig eltávolít az igentől, eltávolít Istentől, és a nemhez, a bűn nemjéhez, a középszerűség nemjéhez húz minket. A híres: „igen, de…”, „igen, Uram, de…” Így viszont becsukjuk a kaput a jó előtt, és a rossz kihasználja ezeket az elmulasztott igeneket. Valamennyiünknek van egy egész gyűjteménye ebből a lelkünkben. Gondoljuk csak végig, rengeteg elmulasztott igent találunk. Ellenben minden, Istennek kimondott teljes igen új történetnek ad kezdetet: igent mondani Istennek valóban „eredeti”, nem úgy, mint a bűn, amely öregít minket belül. Gondoltatok-e már erre, hogy tudniillik a bűn öreggé tesz minket belül? Hipp-hopp megöregít! Viszont minden, Istennek kimondott igen üdvtörténetek kezdetét jelenti magunk és mások számára. Ahogyan Mária igenje is.
Most, az adventi időszakban Isten szeretne meglátogatni minket, és várja igenünket. Kérdezzük meg magunktól: konkrétan nekem, ma, milyen igent kell kimondanom Istennek? Kérdezzük csak meg, jót tesz nekünk! Meghalljuk majd az Úr szavát bensőnkben, aki kér tőlünk valamit, kéri, hogy lépjünk előre egyet. „Istenem, hiszek benned, remélek benned, szeretlek téged; teljesedjen bennem a te jó szándékú akaratod!” Ez az igen. Máriához hasonlóan, nagylelkűen és bizalommal mondjuk ki ma mindannyian személyes igenünket Istennek!

Follow by Email