DÉR KATALIN: A Messiás 15. befejező rész


Dicsértessék a Jézus Krisztus! 
Kedves Hallgatóim, a múlt héten Jézus úgynevezett messiási csodáiról kezdtem beszélni, amelyek új megvilágításba helyezik Jézus egész földi szolgálatát. Mélyebben megvilágítják azt is, hogy miért adták Őt keresztre. Jézus korában, de előtte is, és utána is sok csodatévő működött a zsidók és a pogányok között egyaránt. Ezért a zsidó tanítók megkülönböztették az úgymond közönséges csodákat –amelyekre többen is képesek voltak – és a kifejezetten messiási csodákat. Úgy hitték ez utóbbiakat senki nem tudja megtenni, egyedül a Messiás lesz majd képes erre, hogyha eljön. Három messiási csodát tartottak számon. Legutóbb az elsőről, a teljes testet elborító halálos lepra gyógyításáról beszéltem. Meg arról, hogy miért került erre sor rögtön Jézus működése legelején, valamint még arról is, hogy miért kellett minden ilyen Messiás gyanús esetben hivatalos vizsgálatot folytatni, ahogy ezt Jézussal is tették.
Mára maradt a többi messiási csoda: a néma démon kiűzése, amely radikális fordulatot jelentett Jézus szolgálatában, sorsában és a vakon született ember meggyógyítása, plusz még egy további csoda, amiről majd később fogok beszélni. A néma démon kiűzését Márk evangéliuma a 3. fejezetben a 19. verstől a 31.-ig hozza, és Máté pedig a 12. fejezet 22-estől 37-esig terjedő szakasza jegyezte fel. Miért volt ez messiási csoda? Miért vélték úgy a rabbik, hogy az ilyen néma démont csak a Messiás tudja kiűzni, miért? Normál esetben egy démon kiűzéséhez a csodatevőnek meg kellett tudnia feltétlenül a démon nevét, azért, hogy kapcsolatba léphessen vele, és főleg azért, hogy a név birtokában hatalmába kerítse, és parancsolni tudjon neki. Eért okvetlen szükség volt tehát a démon nevének a tudására. A démon a nevét a megszállott által közölte, ezt látjuk például a gerázeai megszállott esetében, hogy ennek a démonnak a neve Légió, mert sokan vannak. Na de, a néma, vagyis némaságot okozó démon, az nem tudja megmondani a nevét az ember száját használva, hiszen épp az a lényege neki, hogy némaságot okoz. Az itteni beteg plusz még vak is volt, meg süket is volt, úgyhogy még a nevét firtató kérdést sem hallotta volna meg. Tehát a korabeli zsidó közvélemény szerint az ilyen démon kiűzésére senki nem képes, egyedül az eljövendő Messiás. Ezért beszélünk itt nem közönséges, hanem messiási csodáról. Nos, Jézus megtette ezt, kiűzte a néma, némaságot okozó démont, mondja Márk is és Máté is. Az eset példátlan volt, és döntő fordulatot hozott Jézus működésében. A tömeg, amely látja a csodát, most nem azt teszi, amit máskor szokott, hogy csak álmélkodik, meg csodálkozik, hanem megkérdezi az ott lévő tanítókat, hogy hát csak tán nem Ő a Dávid Fia, magyarul a Messiás? Csak tán nem Ő a Messiás? Egyértelmű messiási csodát láttak az emberek, de az ott lévő vallási vezetőktől, illetve kiküldöttjeiktől, képviselőiktől várták, hogy ezt megerősítse, addig még nem, nem. Mire a farizeusok ugye nehéz helyzetbe kerülnek. Dönteniük kell, hisz ezért lettek Jeruzsálemből ide küldve, és tessék immár a nép is ugyanezt követeli, a döntést. Vagy elismerik a nyilvánvaló messiási csodát, és vele azt, hogy Jézus a Messiás vagy kitalálnak valami más magyarázatot. Nos, hát ők ezt az utóbbit teszik. Így felelnek: Nem másként űzte ez ki ez a démont, hanem csakis Belzebubbal, az ördögök fejedelmével. Miért gondolták ezt? Hát azért, mert így gondolkodtak: a démonok a sátán szolgái, tehát a sátán, a Belzebub az szavak nélkül is tud parancsolni nekik, és hát most is ez történt Jézus esetében. Ez bizony óriási tragédia, a vezetők ezen a ponton végleg elvetik Jézust, amikor a Belzebub váddal illetik. Elvetik Őt, mint Messiást, mondván nem Messiás Ő, hanem maga is démoni megszállás alatt van. ettől kezdve Jézus tevékenysége nagyon megváltozik. Öt dolog történik. Először Jézus higgadtan kimutatja, hogy micsoda képtelenség – logikailag – a vezetők állítása, ezt tudjuk, és ez világos. Másodszor súlyos ítéletet mond felettük Jézus. Amikor ezek a vizsgáztatók, vizsgálódók kijelentették, hogy Jézus a sátánnal űzi ki a sátánt – az ugye nemcsak abszurdum, hanem vétek Isten Lelke ellen. Márpedig ez az egyetlen olyan bűn, ami megbocsájthatatlan – a Máté Evangélium 12. fejezet 31-es verse szerint. Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Örök törvény, nem a bűn súlya miatt, nem azért, mert Isten húz egy vonalat, és eddig a pontig mindent megbocsát, de ezt az egyet, ezt már nem. Más az ok, más az ok. A Lélek elleni bűnt objektíve nem lehet megbocsátani, Isten sem teheti. Hiszen Ő a bűnöket, Krisztus, a Messiás által tudja megbocsátani, a Messiás áldozata miatt, hogyha az ember a Lélektől vezetve a Messiás Krisztus által járul elébe, Isten elé, a bűnbocsánatért. És máshogy pedig Isten nem tudja megbocsátani a bűnöket, és hogyha valaki pont Őt nem fogadja el Messiásnak, hát akkor miről beszélünk? Miféle megbocsátás lehetséges akkor? Nem, aki ilyet tesz, az a bűnbocsánat alapját nem fogadja el, és így maga akadályozza meg bűneinek bocsánatát. A következő, harmadik dolog, az így nézett ki, hogy Jézus kemény szavára a farizeusok megrettennek, és újabb jelet kérnek Jézustól. Hogy ellenőrizzék, hogy hátha, talán mégis Ő a Messiás. De Jézus kijelenti a 38-adik versben Máténál: Nem kap jelet ez a nemzedék. Ez a fajta ember, aki saját szemével látta a messiási csodát, és mégsem fogadta el a Messiást, Jézust, nem kap, már csak Jónás próféta jelét kaphatja a föltámadás jelét. A mai zsidó keresztények szerint Jézus próféciája, a Jézus kortárs generáció ítélete, az mintegy 40 évvel később 70-ben teljesedett be a zsidó háborúban, amikor elveszett a templom, a város, a szentföld meg minden, ami a zsidó vallás úgymond külső keretét adta. Úgy vélik, amit a vallási vezetők itt tettek, az nemzeti bűn volt, habár voltak kivételek, mint Pál, az apostolok és mások, de a nép testületileg elutasította éppen azt, aki által bűneik bocsánatot nyerhettek volna, tehát nem tudnak bocsánatot nyerni. Sőt róluk szól a folytatásban Jézus szava, hogyha egy emberből kimegy a gonosz démon, de nem jön be helyette Isten Szent Lelke, akkor ez a gonosz meghétszereződve, vagyis teljes hatalmával tér vissza az emberbe, és örökre benne marad, és az illető, a személye, az élete, a sorsa ettől kezdve még sokkal rosszabb lesz. A negyedik dolog egy nagy változás, és az pedig, hogy Jézus többet nem tesz csodát, olyan céllal, hogy felismerjék messiási voltát, mint eddig. A csodák célja innentől nem ez, hanem egészen más, a tanítványok felkészítése a szolgálatra. Azután, ekkortól alig van a tömeg javára tett csoda is. Jézus szinte kizárólag csak egyénekkel tesz csodát, és ehhez minden esetben előzetes hitet kíván, az Ő Messiás voltának a hitét. És ettől kezdve köti a gyógyultak lelkére azt is, hogy ne mondják el, hogy ne mondják el senkinek csodát. Még Péternek is ezt rendeli, amikor Péter fölismeri benne a Messiást, Péter, ne mond el senkinek, Péter ezt ne mond el senkinek el. Ne, miért? Hát Jézus látja, a vezetők nem fogadják el őt Messiásnak, így a tőlük szolgaian függő, tehát lelkileg függő nép sem fogja elfogadni Őt. Eddig bízott benne, hogy a népe elfogadja, és most látja, hogy nem. Ezért Őneki, Jézusnak egy nagyon súlyos döntést kell meghoznia, más utat, radikálisan más utat kell járnia. Nem várhatja többé, hogy az Ő népe, mint nép elfogadja Őt, hanem ehelyett jelet kell hagynia az emberek között. Be kell érnie ezzel, hogy legyenek, legyen néhány ember, aki hisz benne, és akik mind az Egyháznak a magvát alkotják majd, be kell érnie ennyivel. Úgyhogy ezért nem is tesz több messiási csodát, nem tesz tömeg csodát, az egyénektől pedig, ha csodát tesz előtte hitet vár, és végül nem hagyja többé, hogy Őneki Messiás hírét keltsék a tömegek között. Mert tudja, hogy ez egy veszedelmes félreértésre tud csak vezetni. Az utolsó, az ötödik dolog pedig, hogy Jézusnak a beszéde is – ez mind ugye Mátéra igaz – beszéde is megváltozik. Máté megjegyzi, hogy ettől kezdve Jézus csak példázatokban szólt a tömeghez, és nem pedig világos szavakkal. Korábban ez sem volt így, korábban, mint például a hegyi beszédben, és másutt Jézus érthető szavakkal tanított, de most már nem. Most már nem, rögtön a néma démon kiűzése után, a 12. fejezet után, a 13-asban nyomban következik hét példázat Istennek az országáról, és ez végig csupa, csupa képes beszéd – magokról, hálókról, gyöngyökről – hát ki érti, ki érti? A tanítványok persze észreveszik a változást, és megkérdezik, hogy hát miért beszélsz most egyszerre példabeszédekben. Jézus válasza, azért, hogy bár hallják, ne értsék – szörnyű. A farizeusok, rabbik, vezetők, de a nép is elég világosságot kaptak már, a messiási csodánál világosabb jel nincsen, nem létezik, és tudják ők azt pontosan, hogy Jézus a Messiás, és elvetik. És innentől kezdve nem tudnak, nem is tudnának Jézusból semmit sem megérteni. Hát ezért mondja Jézus, amit mond. János evangéliumában azonban, eltérően a szinoptikusoktól, a szerző beszámol még egy, még egy messiási csodáról, ez pedig a vakon születettnek a meggyógyítása. Tehát nem betegségben, balesetben szerzett, hanem veleszületett vakságról van szó, a János Evangélium 9. fejezetében, ahol az is kiderül, hogy miért is vélték ezt messiási csodának a korabeli zsidó tanítók. Azért, mert e születési rendetlenséget Isten büntetésének tartották a szülők vétkéért – kérem szépen – vagy ami még szörnyűbb, a gyermek még magzati életében elkövetett valamiféle bűnéért, nahát, ez döbbenetes. De Jézus cáfolja is mind a két feltevést. Nem is részletezem ezt, meg az elbeszélést, egyetlen valamire hívnám fel kedves hallgatóim figyelmét. A farizeusok, írástudók, akik a Messiás jelöltnek a kivizsgálása miatt vannak ott már Jézus szolgálatának kezdetétől fogva – mindig körülötte vannak – most is faggatóznak kitartóan. Kérdezik a gyógyult ember szüleit, akik persze nagyon megrettennek, hogy hát ezek a vezetők kizárhatják őket a közösségből. Nem tudjuk, nem tudjuk – felelik – kérdezzétek meg őt magát, a fiunkat, hát elég nagy hozzá. Félnek a szülők, mert a farizeusok megegyeztek, hogy aki Krisztusnak, Fölkentnek, Messiásnak vallja Jézust, azt kizárják a gyülekezetből. Mondja János evangélista a 22-es versben. Hát ez a halálnál is súlyosabb büntetés volt. Hát kikérdezik aztán magát a gyógyultat, de ő, hát ő nem fél, nem fél, kitart az igaza mellett, hogy igenis ő vakon született, igenis Jézus gyógyította meg, így és így. A vizsgálók fenyegetik, zsarolják, káromolják, de ő ragaszkodik a tényekhez. Amire mi történik? Kitaszítják a zsinagógából. A kiközösítés bevett büntetés volt, szólhatott rövidebb vagy hosszabb időre, illetve örökre is. Ez utóbbi, ez volt a kiátkozás, a heren, heren. A gyógyult vakot bizony herennel sújtják, ez elmondhatatlan borzalom volt az akkoriak számára. De ez az ember Jézus elé borul és Őt imádja. Sorsa fenyegető jel volt akkor és ott mindenki számára. Így jár mind az, aki Jézust Messiásnak meri mondani. Azután, csakhamar a János Evangélium 11. fejezetében olyan dolog történik, amelyet akár a negyedik messiási csodának is tarthatunk, és pedig Lázár feltámasztása. Az ekkori zsidó hiedelem a következő volt. A halál után a lélek nem hagyja el a test közelét, hanem körülötte kering három napig, és azután távozik végleg. Ekkortól lehet beszélni végleges, és megmásíthatatlan halálról. Az olykor előfordul, hogy Isten valamelyik különleges, felkent embere föltámasztott egy halottat. Például Illés a száreptai özvegy fiát, Elizeus a sunemita asszony gyermekét, de hát őket nyomban a haláluk után, és nem három nappal később támasztották fel. Ellenben három nappal a halál után az elhunytat, akinek a közeléből a lelke már eltávozott, hát azt nem lehet feltámasztani. Aki még is megteszi, az a Messiás. Jézus pedig pontosan ezt tette Lázárral. Így érthetővé válik a történet néhány furcsasága. Például az, hogy miért hangsúlyozza annyira az író, hogy a holtest már negyednapos, tehát több mint három napos, meg, hogy szaga van, miért? Hát azért, hogy jelezze, emberileg itt már semmit nem lehet tenni, elmúlt a három nap. Másik, hogy tudjuk, hogy Jézus miután megkapta barátja, Lázár halálhírét két napig nem csinál semmit. Vár, ahelyett, hogy rögtön oda rohanna hozzá. Miért? Az asszonyok, Lázár nőrokonai ezt többször is a szemére vetik, de Ő jól tudja, hogy mit csinál. Ezt mondja, azért várakozik, hogy Lázáron megmutatkozzon az Isten dicsősége, ami ugye tudjuk Ireneus óta az élő ember – Isten dicsősége az élő ember. Egyszóval három nap elmúltával van az, amikor már senki, csak a Messiás tud egy holtat feltámasztani. Tehát ez valami hatalmas, óriási jel. És nemcsak annak a jele, hogy Jézus a Messiás, hanem annak is a jele, hogy amint a Messiás, Krisztus a négy nappal korábban meghalt Lázárt feltámasztotta, úgy Isten majd az idők végén a sok száz éve vagy sok ezer éve elhunyt halottakat is feltámasztja testükben. Erről is szó van. E negyedik és legnagyobb messiási tett után a zsidó vezetők számára minden kiskapu bezáródott, nincs kiút, nincs. Ha nem akarják elismerni a Messiásról, hogy Messiás, akkor egyszerűen nincs más lehetőség, mint kiiktatni Őt a világból. Nyomban Lázár feltámasztása után valóban az történik, hogy a főpapok haladéktalanul összehívják a nagy tanácsot, és végleg elhatározzák Jézus halálát. Végleg elhatározzák Jézus halálát. Nos, kedves hallgatóim láttuk a három, illetve négy messiási csodát. Láttuk azt a félelmetes fokozatosságot, aminek a végén a Messiást keresztre adják. Az első messiási csoda, a leprás megtisztítása után beindul a vizsgálat Jézussal kapcsolatban. De, ez még rendben volna. A másodikat, a néma démon kiűzését, már a Belzebub vád követi, kimondják, hogy már pedig Jézus nem Messiás, hanem ördögtől megszállott, rémes. A harmadik, a vakon szülött meggyógyítása után a gyógyultat kizárják a népből, a közösségből, az életből – s vele jelképesen mindenkit, aki Jézust Messiásnak meri mondani. És végül a négynapos holt Lázár feltámasztása után, akkor pedig végleg elhatározzák Jézus halálát. És, amilyen hatalmas az Isten irgalma, azok, akik ezt tették mégis kapnak még egy jelet, Jónás jelét, a feltámadást. Kedves hallgatóim, ezzel véget ért a messiási próféciákról szóló sorozatunk. De, november 6.-ától máris jelentkezem a következővel, a szokott időben vasárnap este 20 óra, 15 perctől, persze kéthetenként indul az új sorozat, témája a végidő. A végidőről és a világ végéről szóló próféciák sora, ez nagyon aktuális, nagyon sokakat érdekel, és mégis nagyon kevés szó van, vagy nagyon sok téves szó esik róla. Ezeket vesszük tehát sorra november 6.-ától, továbbra is szeretettel várok minden kedves hallgatót.


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Dér Katalint hallották.