Dér Katalin: A Messiás 11.rész

A MESSIÁS

PRÓFÉCIÁK, A SZABADÍTÓRÓL, DÉR KATALIN MŰSORA

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Hallgatóim, ebben a sorozatban a Messiásról szóló próféciákat olvastuk. Ezek arról szólnak, hogy kicsoda lesz a Messiás, milyen lesz Ő, sőt sok részletet is közölnek a Messiás életéről. Most már akkor fölmerül a kérdés, hogy vajon Jézus tudta-e magáról mindezt? Tudta-e azt, ami felőle meg van írva az Ószövetségben? Értette-e ezeknek a próféciáknak a valódi, rá vonatkozó értelmét vajon? Hogyha igen, akkor hogyan értette meg, milyen folyamatban értette meg ezeket, és milyen folyamatban vonatkoztatta saját magára? Gondolhatunk itt főleg a látszólag ellentétes, egymással ellentétes próféciákra, hogy a Messiás Isten Fia lesz és Emberfia ugyanakkor, hogy Júda Oroszlánja lesz és szelíd, ártatlan, áldozati Bárány, hogy szenvedő Szolga ugyanakkor örök Király, hogy legyőzött lesz (amikor meghal a kereszten) és mégis győzedelmes, és így tovább. Tehát hogyan rendezte magában Jézus mindezeket? Ez a kérdés, amelyet a teológia úgy tesz föl, hogy volt-e Jézusnak messiási önképe vagy öntudata? Ez a mai adásnak a témája.

Van az úgynevezett liberális bibliakritika, ami a világban nagyon-nagyon elterjedt. Az egyházakban is nagyon elterjedt. Ennek az a lényege, hogy eszerint Jézus nem saját maga mondta mindazt, amit az evangéliumokban tőle olvasunk, hanem mindez – tehát az Ő szavai, Jézus szavaiként olvasunk – mindezeket a tanítványok adták a szájába, az evangélisták, az Újszövetségnek az írói (tehát az Ősegyház lényegében). Úgyhogy ezek a kijelentések, amiket Jézus az evangéliumokban önmagáról mond, ezek igazak, természetesen igazak, csak nem Jézus mondta őket. Ő saját magát leginkább úgy nevezte, hogy az Emberfia. Nos, hát lehetséges annyi ebből, hogy a megfogalmazásokat az írók csiszolták olyanra, ahogy most olvassuk őket. De, hogy Jézus ne tudta volna pontosan, ne tudta volna, hogy kicsoda Ő, hát ez teljes képtelenségnek tűnik. Hogyha ezt Jézusról tagadjuk, tehát hogyha azt mondjuk, hogy az ilyen kijelentéseket, mint például: „Én és az Atya egy vagyunk.” „Én az Atyához megyek és Tőle jöttem.” vagy amit a szamariai asszonynak mond, amikor az asszony azt mondja: „Ha eljő a Messiás, ha majd eljön a Messiás, Ő mindent megjelent nekünk.” Erre Jézus azt mondja: „Én vagyok az, aki itt veled beszélek.” Tehát hogyha mindezeket a kijelentéseket elvitatjuk Jézustól, akkor az evangélium szétesik darabjaira.

Van azután egy másik kérdés, amely már többször felmerült ezekben az adásokban. És pedig az, hogy vajon a kortársak, ők miért nem ismerték fel Jézusban a Messiást? Miért nem ismerték fel, hogy a próféciák Ő rá vonatkoznak? Eddig erre a kérdésre mindig azt a feleletet adtam, hogy hát azért, mert nem akarták, végső soron azért, mert nem akarták, mert nem állt érdekükben, mert nem fért bele az addigi világképükbe, nem voltak hajlandók tudomásul venni. És hogyha az ember valamit nem akar elhinni, – hát akkor – nem akar meglátni – bármilyen evidens – akkor elképesztően vak tud lenni az ember. Igaz persze, igaz, hogy volt ebben az értetlenségben jó adag nem akarás is, ezt továbbra is állítom. De azt is állítom, hogy van ennek egy másik, egy mélyebb oka. Azért nem értették meg a kortársak mindezt, mert nem rájuk vonatkozott, mert ezek a próféciák nem rájuk vonatkoztak. És igazából megérteni csak az volt képes ezeket, akinek az élete volt bennük, a próféciákban, aki saját maga volt bennük, ezekben a kijelentésekben. Tehát arról van szó, hogy Jézus önmagát találta meg az Írásokban, fokozatosan, egyre többet, míg végül összeállt az egész, az egész prófécia anyag, ha szabad így mondanom, összeállt egy kerek egésszé. De, csak Jézusnak, neki Őneki, nekünk ma azért áll össze, mert már Jézus szemével olvassuk, az Egyház segítségével ezeket a próféciákat, tehát, mi utólag olvassuk már ezeket.

Nos, hát kedves hallgatóim próbáljuk meg elképzelni, hogy olvassuk-olvassuk az Ószövetséget, de Jézus nélkül. Vajon mi kerekedne – mi kerekedne – ki ebből? Hát olyan lenne ez nagyjából, mint valami regény, amelyiknek nincs főszereplője, nincs egy középpontja, nincs, aki körül minden szál összefusson. Hát, akkor az ilyen regény bizony széthull, mint ahogy Jézus személye nélkül az Ószövetség is széthull történetekre, próféciákra, irodalmi alkotásokra, mint például a Zsoltárok, meg bölcs mondásokra, és így tovább, de, hogy miről szól, hát azt nem tudnánk. Hát, így néz ki az Ószövetség akkor, ha nincsen egy valaki, egy személy, aki az egésznek a középpontja, és aki az egésznek értelmet ad. Mi már, így visszamenőleg tudjuk, hogy ki ez a bizonyos egy személy, de ez egészen mást jelent, mint felismerni azt, amit Jézus mond, ki is mond egyszer, hogy ezek rólam szólnak, ti olvassátok az Írásokat, de ezek rólam szólnak. Akkor felismerni ezt, amikor csak Ószövetség van, amikor a Biblia még az Ószövetséggel egyenlő, és nincs Evangélium, meg Levelek, meg semmi. Hát erre csak Ő volt képes azért, mert Ő volt ez a bizonyos főszereplő. Ő egyedül döbbenhetett rá arra, hogy de hát ez az én életem, hát ez én vagyok, akiről mindezek szólanak, hát ez én vagyok.

Na, most ez, ahogy ezt látni lehet ma emberi szemmel, ez a folyamat nagyjából négy szakaszban zajlott le. Tehát Jézus messiási öntudatának – mondjuk így – kialakulása négy szakaszra osztható fel. És ez a téma annyira fontos, hogy nem is tudom itt én ma egy adásban elmondani, hanem két részre bontottam. És a négy szakaszból kettőről ma lesz szó, és kettőről pedig a következő alkalommal.

Tehát lássuk, akkor az első szakaszt. Ez lényegében Jézus Biblia ismeretéről szól. Az a helyzet ugye, hogy tudjuk Jézus kiskorától kezdve hallotta meg olvasta meg ismerte az Ószövetséget, kisgyerekkorától kezdve. Ezt elsősorban is Lukács Evangéliumából tudjuk, aki joggal hivatkozik arra, sőt büszkélkedik azzal, hogy amit ő leír, az mind hiteles, mert ő mindennek – úgymond – utána járt, minden tanút, minden még élő kortársat megkérdezett, és mindennek utána járt, tehát ő hiteles. Na, ő írja le, és egyedül csak ő merészeli leírni azt a döbbenetes jelenetet, ami a templomban lezajlik, amikor a 12 éves Jézus ott tartózkodik. És ebből ugye az derül ki, hogy Jézus elképesztően ismerte az Írásokat. Úgy ismerte őket, mint az ott ülő, ilyen vénséges vén, százéves rabbik, meg írástudók. Nagyon ismerte, és ők ezért, - az ott lévő írástudók – el is csodálkoztak az Ő okos feleletein, ahogy a Bibliából érvelt Jézus. Sőt, a későbbi időkben pedig az derül ki erről a Jézus féle Biblia ismeretről, hogy nem egyszerűen csak ismerte a szövegeket, meg ismerete az adatokat, nem így ismerte az Ószövetséget, hanem keresztbe kasul. Az egészet egyben úgy ismerte, hogy minden egyes kijelentéshez hozzátudta kapcsolni az összes többit. Hogyha például a Teremtés könyvében olvasott egy kijelentést, ahhoz hozzá tudta kapcsolni az egyik zsoltárban olvasható kijelentést. Valami olyasféle tudás ez – elnézést kérek a nagyon profán hasonlatért – mint, amit az iskolában elvárnak, illetve szeretnének látni a tanárok a gyerekeknél. Hogyha biológiát tanul, akkor beugorjanak neki a kémia órán tanultak, hogyha fizikát tanul, akkor a matematikai összefüggések, hogyha irodalmat tanul, akkor a történelem, ha történelmet, az irodalom, és így tovább, és így tovább. Tehát ilyesféle, csak persze sokkal magasabb szintű bibliaismerete volt Jézusnak. Mondok erre csak egyetlen példát az idő rövidsége miatt. Itt van a 110-es zsoltár, ez így kezdődik: „Mondja, az Úr az én Uramnak ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem zsámolyul.” Mondja, az Úr az én Uramnak ez az érdekes. Hát, kérem szépen itt volt a tudós rabbiknak, írástudóknak a számtalan sok nemzedéke és senki nem kérdezett rá vagy nem talált feleletet arra a kérdésre, hogy hát kicsoda ez a másik Úr? Mert mondja az Úr, Jahve, ez rendben van, az én Uramnak, ki ez a másik Úr? Hát, ezt nem tudták, egy, és kettő pedig, hogy nem kapcsolták össze a zsoltárt, az úgynevezett Nátán jövendöléssel – tehát amelyik a Bibliában egy egészen más helyen található, a Sámuel 2. könyvében, a 7. fejezetben – amelyik azt mondja, hogy a Messiás, Ő Dávid fia lesz, Dávid fia lesz. És nem tették fel maguknak ezt a kérdést, amit Jézus ugye ott kiélez ebben a jelenetben, hogy hát hogyan lehet az Ura, hogyha egyszer a fia Dávidnak, akkor hogyan lehet az Ura? No, hát így értem azt, hogy Jézus keresztül, kasul ismerte az Ószövetséget. És a másik dolog pedig, hogy az életben, az Ő életében előadódó szituációkat teljes magabiztossággal tudta azonosítani a megfelelő bibliai kijelentésekkel vagy próféciákkal. Ezért mondja ezt néha, hogy hát ti nem olvastátok, hát ez meg van írva. Mondok erre is egy példát. a Máté Evangélium 21. fejezetében van az a bizonyos híres jelenet, amikor Jézus ugye virágvasárnapon bevonul Jeruzsálembe, és ekkor gyerekek – többek közt gyerekek – követik hozsannázva, amin a főpapok nagyon-nagyon felháborodnak. És erre Jézus azt mondja: Hát nem olvastátok, hát nem olvastátok, hogy a zsoltárban ez meg van írva, kisdedek szájával hirdetteted dicsőségedet, már, mint Isten. Valóban ez a 8. zsoltárból való idézet. Tehát benne élt Jézus a szituációban, átlátta, és azonnal összetudta kapcsolni ezzel a zsoltár sorral. És száz meg száz ilyen azonosítás révén, és ezeken keresztül ismert magára, szépen lassan fokozatosan, és azonosította a próféciákat saját, később. Tehát ennyit Jézus bibliaismeretéről.

A második szakasz az, az a helyzet a második szakaszban, hogy ugye Jézus 12 éves korára nagyon jól ismerte a Bibliát, ami az Ószövetséggel volt egyenlő, de akkor volt még Neki körülbelül 18 éve a fellépéséig, hisz tudjuk, hogy nagyjából 30 évesen lépett fel. És azt érezhette, hogy valami itt még hiányzik, itt még valami nincs meg, mint hogyha ez egy olyan könyv lenne, aminek nincsen főszereplője, hát kiről szólnak mindezek? És kedves hallgatóim, én elképzelem, hogy micsoda hatalmas, micsoda döbbenetes pillanat lehetett az, amikor Jézus rájött, hogy ez Ő. Hogy akármennyi látszólag ellentétes prófécia is van itt, hogy Emberfia, Isten Fia, és hasonlók, amelyeket említettem – bármennyi is van – Ő ezeket össze tudta hangolni, azért, mert Ő volt a hősük, mert Róla szóltak. És erre csak az képes, aki a próféciáknak a hőse volt, aki benne élt ezekben a próféciákban. Hogy ezt honnan tudjuk? Hát, ugye itt ismét a szamariai asszony jelenetére hivatkozom, ahol Jézus – ez a János Evangélium 4. fejezetében található – ahol Jézus, az asszonynak a megjegyzésére a Messiásról, azt mondja, hogy hát én vagyok az, tudta, hogy Ő ez, hogy mindez Ő, amiről ezek a próféciák szólnak, az mind rája vonatkozik. De, mondok erre egy másik, még feltűnőbb példát. – Ez pedig a Lukács Evangélium 4. fejezetében olvasható, Jézusnak az első nyilvános föllépése Názáretben, ebben a kicsi, kis faluban, és annak a nyilván nagyon-nagyon egyszerű, hogy ne mondjam lepukkant zsinagógájában. – Ugye, Jézus jelentkezik olvasni, odaadják Neki Izajás könyvét, tekercsét, tekercs, és Ő pedig oda lapoz, oda tekercsel a mai 61. fejezetre, annak is az elejére, amelyik így szól, így kezdődik: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem.” Ez az első szava, amikor először megszólal. Felkent engem, ez ugye a felkenésre vonatkozik, héberül a Felkent, Messiás, görögül Christos. Tehát azt mondja, már a legelején, hogy én vagyok a Messiás. Már itt Felkentnek nevezi magát. Mégpedig nem egyszerűen csak úgy a Messiás, hanem a – bocsánat a kifejezésért – a par excellence Messiás, akiben összeegyeztethető az összes felkent, aki a PRÓFÉTA, – csupa nagybetűvel – a Főpap, meg a Király. Próféta Messiás, főpapi Messiás, királyi Messiás, pedig ezeket, ugye ezeket a funkciókat a valódi történelemben nem lehetett összeegyeztetni, hát a főpap nem lehetett király, sem pedig fordítva. Úgyhogy itt is azt látjuk, hogy már a legelején Messiásnak tudja magát Jézus. De, van itt még egy döbbenetes, nagyon érdekes dolog. Mégpedig az, hogy az izajási próféciának a végét, a legvégét, azt Jézus már nem olvassa fel. Ugye a szöveg így hangzik: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, azért, hogy hirdessem a szegényeknek az Evangéliumot, hogy meggyógyítsam a töredelmes szívűeket, hogy a foglyoknak szabadulást vigyek, a vakoknak szemük megnyitását, a foglyoknak szabadulást, és hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Ez ugye az üdvösség ideje, hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét, és itt Lukács látványosan megjegyzi, hogy Jézus becsukta a könyvet, hát összetekerte, mindegy. Látványosan, és mindenki tudta, hogy ez a prófécia még folytatódik: hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét – eddig mondta Jézus – és Isten bosszúállásának napját. Na, Jézus ezt nem olvasta fel, hanem szépen becsukta a könyvet, emeli ki Lukács, direkt hangsúlyosan. Miért nem olvasta fel? Azért, mert a bosszúállás napja – magyarul az ítélet napja – amikor Jézus Isten nevében megítéli az embereket, az majd a második eljövetel eseménye lesz, amikor eljön ítélni, ugye, élőket és holtakat. De, Ő tudta azt, hogy az első eljövetele, az nem erre való, hanem az arra való, hogy hirdesse Ő az Úrnak kedves esztendejét, az üdvösséget hirdesse. Tehát, itt magyarul azt a következtetést lehet levonni, hogy Jézusnak valamiféle tudása volt már ekkor, arról, hogy a Messiás kétszer jön el, a két adventről, a két eljöveteléről is, tudott már. No, hát a hatás az volt, hogy a népek ott többségében igen-igen egyszerű názáreti emberek álmélkodtak. Miért? Mondja Lukács, hogy azért, mert Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók. Vajon mit jelent ez, hogy nem úgy tanított, mint az írástudók? Hát, Jézus nem tanított mást, nem tanított mást, mint az írástudók, hogy tanított volna mást. Nem is a szónoki teljesítménye volt az, amin álmélkodtak az emberek, hanem valami más. Az, hogy Jézus őnekik egy vadonatúj Ószövetséget tanított, egy olyan Ószövetséget, amelyben minden szervesen összetartozik, amelyben van egy összetartó elv, amelyben az egész össze áll, ahol minden klappol, és főleg értelmet nyer. Hát, ezen álmélkodtak az emberek. Ez volt az, ami nagyon-nagyon eltért, az akkori írástudóknak a magyarázataitól, ezt tudjuk konkrétan, csak most nincs időm itt rá kitérni. Igen ám, kedves hallgatóim, de volt valami, volt valami, amit Jézus nem tudhatott, vagy legalább is nem az Ő tiszte volt kijelenteni, hanem ezt csak a keresztelő János tudta, mert ugye, ő volt a hírnök, és pedig az időt. Az időt, amikor a Messiásnak fel kell lépnie. Ő az, aki azt mondja, hogy elközelgett az Isten országa, aki kiadja szinte a jelszót Jézusnak, hogy most, most kell fellépni a Messiásnak, hát gyere. Na, most ez már ugye, ennek a bizonyos jézusi öntudatnak a harmadik szakaszához tartozik, az idő ismerete. És van azután egy negyedik szakasz, amelyben pedig az történik, hogy Jézus rádöbben, hogy hát mihez kezdjen már most Ő ezzel a tudásával. Itt van ez a tudás, ez a messiási öntudat, hogy Ő tudja, hogy Ő kicsoda pontosan, és hogy az Ószövetség próféciái a messiási próféciák, azok hogyan vonatkoznak Ő rá, meg hogy egyáltalán Ő rá vonatkozik az egész. De, mihez kezdjen ezzel? Hát, ez az öntudatra jutásának a negyedik szakasza, a pusztai megkísértés. Amikor szembesül azzal, hogy Ő a Messiás, igen, de milyen Messiásnak kell lennie, mit akar a Jóisten, hogy Ő milyen Messiás legyen? Erről a két szakaszról, tehát a harmadik szakaszról, meg a negyedikről a következő alkalommal lesz szó, kedves hallgatóim.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ámen.