fogy az idő...érzed?

   2015. november 2. – Hétfő, Halottak napja

   Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
   „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban,  aki
   engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már
   átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra  –
   sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
   Meghallják,  és  életre  támadnak.  Mert  ahogyan  az  Atyának  élete  van
   önmagában, ugyanúgy megadta a  Fiúnak is, hogy  élete legyen önmagában.  A
   Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az  Emberfia.
   Ne csodálkozzatok  ezen! Eljön  az óra,  amikor a  halottak meghallják  az
   Isten  Fiának  szavát,  és  előjönnek  sírjukból.  Akik  jót  cselekedtek,
   feltámadnak  és   üdvözülnek;   akik  rosszat   tettek,   feltámadnak   és
   elkárhoznak.”
   Jn 5,24-29


Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban,  aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet

Akik  jót  cselekedtek,
   feltámadnak  és   üdvözülnek;   akik  rosszat   tettek,   feltámadnak   és
   elkárhoznak.”


Az örök élet feltétele az engedelmesség (hallgat az én tanításomra)  és a hit (hisz abban, aki engem küldött) az Atyában.
Ugyanakkor: Aki hisz bennem azzal, hogy hallgat az én tanításomra, vagyis jót cselekszik, az üdvözül. 
A hit Isten ajándéka. Ajándék, melyet minden embernek felajánl Isten a megfelelő pillanatban és helyzetben. Az ember szabadsága, hogy él-e vele.  
Az ember erénye tehát egyedül az engedelmesség. 
Érdekes megfigyelni Jézus nevének alakulását ebben az Igerészben:
-"Aki hallgat az én tanításomra"
-"Eljön az óra  – amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát."
-"A Fiúnak hatalmat adott"
-"Ő az  Emberfia"  (valóságos Isten és valóságos ember)
Annak érdemes engedelmeskedni, aki ismeri az életünket, aki hiteles szavaiban és cselekedeteiben. Jézus egyszerre egészen Isten (Isten Fia), és ember (Emberfia). 
Azzal, hogy hiszek Istenben és engedelmeskedem Neki, az örök életbe lépek be még földi életemben, és egykor elnyerem az üdvösséget.

Eljön  az óra,  amikor a  halottak meghallják  az
   Isten  Fiának  szavát,  és  előjönnek  sírjukból.


Földi életünk végéig van tehát  időnk az érdemszerzésre-arra, hogy jót csekedjünk-hogy a zsákunk tele legyen jócselekedetekkel. Te hol tartasz ebben a gyüjtőmunkában? 


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima