Radikális keresztény élet

Ma van szeptember 7.
 Huszonnégy napja indult a Jerikó zarándoklat, és a mai, valamint  holnapi pihenőnap után még 22 nap van hátra belőle. Vagyis az út felén túl vagyunk.
A gyorsmérleg azt mutatja, hogy idén kissé lanyhább az érdeklődés (nincs az idén önkormányzati választás, amire voksokat kéne gyűjteni),  de ahol várnak, készülnek, és ebből van több, ott még nagyobb ereje van a Lélek működésének. Van indok az imára, az engesztelésre, közbenjárásra (ukrán válság a határtól nem messze, migránsinvázió). Az érdekes az, hogy Isten még akkor adta az indítást erre, amikor még ezeknek nyomuk sem volt.
Hála a Mindenható Istennek, és köszönet minden közreműködőnek: atyáknak, polgármestereknek, helyi lelkes szervezőknek, az engesztelésben társainknak, az útvonal ütemezett kaszálását végző közútkezelőknek, befogadó és anyagi áldozatokat hozó vendéglátóknak, finom vacsorákat, süteményeket, pogácsát, lapcsánkát varázsolóknak, a zarándoklatot pénzadománnyal támogatóknak. és különösen a zarándoklatért rendszeresen imádkozóknak!
A zarándoklatok általában pihenést , feltöltődést, kikapcsolódást jelentenek.
A Jerikó zarándoklat szolgálat, küldetés,
Tűzgyújtás. Ébresztőszolgálat. Ráhangolódás Ferenc pápa buzdítására: kilépés az eddigi kényelmes szalon-keresztény életünkből, A fáradságos út felvállalása. Saját időnk feladása és belépés Isten időszámításába. Álarcaink levétele, és Krisztusba öltözés.
S hogy ez nem egy kampány, nem egy hirtelen támadt fura ötlet.
Hanem imacsoportok alakítása, közösségek létrehozása, indítás a rendszeres kitartó imára, a családok imaközösséggé alakítására, a települések és lakóik rendszeres áldással betakarására, a papjainkért, vezetőinkért végzett módszeres közbenjárásra.
A krisztusi keresztény élet áldozatokat jelent. Ha Jézus, vagy akár apostolai csak tanított volna, aztán mint aki jól végezte dolgát, visszament volna a szakmájához, hogy az egzisztenciáját biztosítsa, ma már csak mosolyognánk a keresztény szó hallatán.
Csak akkor van élő, valamire való hited, ha be tudsz áldozni érte neked kedves evilági dolgokat.
Ha valamiről le tudsz mondani Isten kedvéért, azt jelenti, annál a dolognál értékesebbnek tartod Istent. Ahogy egyre nagyobb dolgokat dobsz ki magadból, úgy növekszik benned Isten ereje.
A radikális szó jelentése: gyökér.
A radikális keeresztény élet azt jelenti, hogy Isten az első az életedben. Hogy minden mást hozzá viszonyítasz, tőle teszed függővé.
Ezt az állapotot nevezik életszentségnek. Ide kell eljutnunk életünkben. Erre hívott Jézus:
"hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között" 1 Pt 1,15


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása