Keresztények vagyunk, vagyis krisztusiak (?)

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké..." (Fil 2,9-10)

A Bibliában számos helyen olvashatunk arról, hogy valaki nevet kap. Az már ritkábban fordul elő, hogy ez a név közvetlenül Istentől származik. Jézus neve viszont ilyen. Nem kell ezen meglepődnünk, hiszen azt valljuk, hogy Jézus Isten Fia, így minden joga megvolt ahhoz, hogy kiválassza a hozzá illő nevet. Az angyal utasítására szülei a Jézus nevet adták gyermeküknek. Jézus neve szabadítót jelent, ami összefoglalja mindazt, amit róla mindenképpen tudnunk kell. Ő az, akire az egész emberiség várt, mióta elfordult az Istentől. Ő az, aki betöltötte a Messiásról szóló ószövetségi próféciákat. Elhozta a szabadulást a vakoknak, a bénáknak, az elesetteknek és mindenkinek, aki úgy érezte, nem lehet teljes az élete. Jézus visszahozta a reményt egy új, értelmes életre.
Egykor Antiókhiában Jézus tanítványait is elnevezték. Kereszténynek hívták őket, és így hívnak bennünket is. Ez a név bennünket is kötelez, hiszen a "christianos" Krisztus-követőt jelent. Napi feladatunk, hogy hűek maradjunk ehhez a névhez. Jézus szabadítását kell továbbadnunk az embereknek. Óriási lehetőség és felelősség ez, hiszen oly sokszor letérünk a helyes útról, és a békétlenséget tápláljuk ahelyett, hogy oldanánk a görcsöket. Érzéketlenek vagyunk, pedig Jézus parancsa alapján nekünk a szeretet követségében kéne járnunk. Jézus nem véletlenül bízta ránk evangéliumát. Ezért jó naponta elhatározni, hogy őt akarjuk követni. Ez lehet a hiteles keresztény életünk záloga, és ez lehet a szabadító örömhír terjedésének útja is.
Isten akarata világos. Azt szeretné, ha Jézus, Isten egyszülött Fia megkapná a tiszteletet minden teremtménytől. Ez azonban már az ő szabadításának következménye. Jó hír, hogy a szabadítás elvégeztetett, így mi is meghajolhatunk a szabadító Jézus előtt, és hordozhatjuk nevét a világban. 
Szerző: Zsugyel Kornél


Zarándoklat szervezés
Kapcsolat: Kiss Zoltán 06-20/556-2840           emmanuel550@gmail.com
                  Kissné Rózsa Mária  30/9945-187 zarandoklevel@gmail.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása