Országjárás

Április 12-én Debrecenben tartottunk regionális Jerikó imanapot. Előtte három nappal, április 9-én indultunk el Szécsényből, és jártuk és imádkoztuk végig a zarándoklat útvonalába eső településeket, megismerkedve a települések polgármestereivel és papjaival. Péntek estig Sátoraljaújhelyig jutottunk útközben vegyes fogadtatással találkozva, de a periféria szó nem elég erős kifejezés a lelki lenyomottságra, reménytelenségre, kilátástalanságra, érdektelenségre az ottlakók körében.
Június 14-én Fehérgyarmatra hirdettünk imanapot. Már a  hét közepén, június 11-én elindultunk Sarkadon át a határ mentén egészen Sárospatakig, aztán szombaton vissza Fehérgyarmatra, az imanapra.
Három napig látogattuk a határmenti településeket találkozva polgármesterekkel, román ortodox pappal,
göróg katolikus és római katolikus plébánosokkal. A hit hamvadó tüzét, az alig pislákoló mécsbelet láttuk, és hálát adtunk papjaink rendíthetetlen helytállásáért.
Nagy öröm volt megtapasztalni a görög    katolikus atyák nyitottságát, a Jerikó út víziójával való örömteli azonosulását  segítőkészségét, melyet ezúton is mély hálával köszönünk meg Kocsis Fülöp görög katolikus püspök atyának és papjainak.

Az országjárás rendkívül nagyjelentőségű tapasztalatokkal gazdagított bennünket, ezek a tapasztalatok igazolják a Jerikó zarándoklat vízióját, és aláhúzzák a megújulás elodázhatatlanságát az Egyház minden szintjén.
Isten erős kézzel és kiterjesztett karral mindennap igazolja, hogy gyengeségünk tudatában tett legkisebb erőfeszítésünket is százszorosan megjutalmazza.
Naponta hálát adunk azokért a testvérekért, akik megértik és megcselekszik Isten akaratát, és segítik a zarándoklat ügyét.
Holnap, június 24-én Esztergomból nyugat felé indulunk, hogy végigtárgyaljuk az útvonal településeinek vezetőivel a zarándoklat előkészítésének feladatait, előkészítve az augusztusi indulást.Első napon Esztergomtól Győrig szeretnénk eljutni, majd Győrben éjszakázva csütörtökön Fertőszentmiklósig szeretnénk eljutni.  Csütörtökön Szentgotthárdig megyünk, pénteken pedig Barcsnál fejezzük be a napot. Szombaton délután  Mohácson lesz a végállomás.
Megerősödtünk abban az elhívásban, hogy Isten  közbenjárásra  hív mindnyájunkat nemzetünkért, melynek megújítása olyan forró vágya Istennek. Ő ki a karja önteni irgalmasságát, világosságát, békéjét erre a nemzetre, és ehhez közbenjárókat keres.  Az Isten azonban szent. Aki Vele akar gyűjteni, meg kell szentelődnie. Járjuk hát végig életünket, és tisztítsuk meg a holt cselekedetektől, haljunk meg a bűnnek, a hiábavalóságoknak, és támadjunk fel Krisztusban!


Jézus azt kéri, hogy tegyük szabaddá a szívünket a pénztől, a hiábavalóságoktól és a hatalomtól. Az igazi gazdagság, mint az Úr imádása és a felebarát szeretete, fénylővé teszi a szívet…      (Ferenc pápa)

 Foglaljuk vissza  a sötétség erőitől nemzetünket, induljunk el a perifériákra, és hirdessük meg, elérkezett hozzánk az Isten Országa!
Kérjük tőletek a háttérimát  az előkészületek utolsó ütemére!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása